Minden idők legdrágább hordozója lesz a USS Gerald R. Ford
Szöveg: honvedelem.hu / htka.hu | 2012. január 4. 13:06Nyilván senki számára nem újdonság azt kijelenteni, hogy egy repülőgép-hordozó drága dolog. Nem véletlen, hogy a világon csak nagyon kevés ország engedheti meg magánnak, hogy ilyen „úszó repülőteret” tartson fent és az Amerikai Egyesült Államokon kívül nincs is más ország, amely egyszerre többet is üzemeltetne.
![1595929549](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1ff3cda3e68524255350.jpg)
Így van ez a most épülő, elődeihez képest számtalan újítást tartalmazó Gerald R. Ford-osztály esetében is. Az új szuperhordozók „első fecskéje", a hajóosztály nevét adó USS Gerald R. Ford (CVN-78) költségvetése azonban – legalábbis úgy tűnik – kezd kicsúszni a pénzügyi felügyelők keze alól. Az amerikai haditengerészet illetékesei szerint ahhoz már nem férhet kétség, hogy ez lesz minden idők legdrágább repülőgép-hordozója.
A haditengerészet még tavaly augusztusban kezdte meg a projekt felülvizsgálatát, ami szerintük nem halad úgy, ahogy kellene, és sokkal többe is kerül a vártnál. Ugyan a gyártásért felelős alvállalkozó, a Huntington Ingalls Industries szerződése nem fixáras, tehát a felmerülő plusz költségek finanszírozását a US Navy vállalta, de mostanra már kezdenek elszabadulni az árak. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a Gerald R. Ford bekerülési költsége mintegy 17 százalékkal, azaz 884 millió dollárral lépte túl az eredetileg tervezett 5,16 milliárd dollárt. A legpesszimistább becslések szerint ez még tovább, egészen 21 százalékig emelkedhet.
Cate Mueller kapitány, a haditengerészet szóvivője kiemelte: az utóbbi időben egyre sűrűbben és szigorúbban ellenőrizték a hordozó építésének költségvetését. „A rendszeres felülvizsgálatok kimutatták, hogy egyre többe kerül a hajó. Ezért, a vezérkar engedélyével, elindítottunk egy programot az okok felderítésére és orvoslására." – jellemezte a helyzetet Mueller.
![1595929549](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1ff3cdd06bf464983876.jpg)
A Huntington Ingalls Industries egyébként állítja: a megemelkedett költségeket a gazdasági válság, illetve a romló dollár okozza, amik befolyásolják a nyersanyagárakat és a beszállítói díjakat. Szerintük tehát ők nem felelősek semmiért, szóvivőjük szerint éppen, hogy igyekeznek lenyomni az árakat. Ettől függetlenül a haditengerészetnél jelenleg is vizsgálják, nem történt-e valamilyen pénzügyi turpisság, ami súlyos milliókat csempészhetett ki a költségvetésből.
Becslések szerint egyébként a Ford-osztály első három tagjának összköltsége – amibe beleszámolták a tervezést, a nukleáris reaktorok gyártását, engedélyeztetését és felügyeletét, valamint minden egyéb járulékos kiadást – 40,2 milliárd dollár lesz.