Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Mindenhol profizmust látok a honvédségben”

Szöveg: Kánya Andrea |  2009. március 15. 8:38

Novák András szerkesztő-riporter tíz éve dolgozik a Magyar Televízió Híradójának szerkesztőségében. Munkáit a CNN Nemzetközi Hírtelevízió is rendszeresen sugározta. A riporter elsőként tájékoztatta a magyar tévénézőket a Sri Lanka-i szökőárról, tudósított szinte mindegyik háborús övezetből, így Irakból, Izraelből és Afganisztánból is. Vele beszélgettünk.

Novák András 2006-ban a honvédelem érdekében végzett kiemelkedő munkája
elismeréseként megkapta a Honvédelemért kitüntető cím második
fokozatát, 2007-ben pedig nívódíjjal tüntette ki az Országos
Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Tíz éve dolgozol riporterként. Mikor a Magyar Televízióhoz kerültél, inkább a Híradó vonzott, vagy már akkor a katonai tudósítások érdekeltek?

Honvédelmi területre véletlenül cseppentem, mikor 1997-ben a Híradóhoz kerültem gyakornokként. 1998-ban egyre több katonai téma érkezett, hiszen abban az időszakban egyre nagyobb szerepet vállaltunk a Balkánon, ahol megjelentek a magyar békefenntartók, és így a Híradó, mint közszolgálati műsor egyre több lehetőséget kapott, hogy riporterei utazzanak és tudósítsanak. A műsorban dolgozó lányok nem igazán akartak menni, így több férfi között rám esett a választás. Szép lassan elkezdtem megismerni a tábornokokat, a vezérkart, a honvédelemmel foglalkozó politikusokat, aztán egyre több kapcsolatra, barátságra, ismeretségre tettem szert a szakmában.

Tehát a Balkánon voltál legelőször tudósítani?

Igen. Boszniában jártam először egy helikopteres túrán; ez volt az első missziós látogatás. Ez csupán egy pár napos túra volt, nem is volt veszélyes.

A veszélyérzet az évek során egyre csökkent?

Sok helyen fordultam meg, de nem mondhatnám, hogy volt olyan terület, ahol igazán féltem. Arra emlékszem, hogy Bagdadban, mielőtt felszálltunk az An 26-os repülővel, pont előtte robbantották fel a kifutópálya másik felét, de akkor már teljesen immunis voltam a kérdésre. A katonák másképp élik meg az ilyen szituációkat, hiszen nekik az életük múlik azon, hogy figyeljenek. Mi, tudósítók azért vagyunk ott, hogy megmutassuk, mi történik. Alapvető szabály a szakmában, hogy nem lehet azonosulni a helyszínnel, és ez nemcsak a honvédelmi tudósításokra, nemcsak a háborús övezetekre érvényes. Srí Lankán, ahol több ezer áldozatot is láttam, nem lehetett együttérezni, mert kívülállóként kellett tudósítani. Ha együttérzek, akkor szociális munkás vagyok.

De ez néha azért nehéz, nem?

Inkább utólag nehéz, főleg, mikor megnézem a felvételeket, az interjúkat. De ott és akkor csakis azon jár az eszed, hogy minél jobban megmutasd, minél inkább át tudd adni a nézőknek azt a környezetet és emóciót, amit ott tapasztaltál.

Magyar sérültekkel találkoztál?

Igen, magyar sérültekkel interjút is készítettünk Irakban. Nagyon pozitívan tudok nyilatkozni a magyar katonákról. Senki sem tragédiaként vagy veszteségként éli meg az ilyen helyzeteket, hanem a misszió velejárójaként. Én nagyon szerencsés vagyok, hiszen sok időt, több hetet is eltölthettem velük, és be is fogadtak. Engem és az operatőrömet úgy neveztek, hogy a „Tinták". Nagyon szívesen megnyíltak nekem, és meséltek sok mindenről.

Irakban hányszor jártál összesen?

Ötször.

Te magad egyébként voltál katona?

Igen, egy évet a budaörsi laktanyában rendész katonaként szolgáltam. Az alapkiképzés kifejezetten jó volt, azt gondolom, mindenkire ráférne. Egyébként, ahova most járok forgatni, ott voltam szolgálatban; ott sétáltunk a Honvéd utcában régen, mint katonák.

Most már nem sorkatonákkal találkozol…

Ma egy professzionális hadseregünk van; én mindenhol profizmust látok, akárhová megyek. A tisztek és tiszthelyettesek nagyon jól végzik a munkájukat és elismerik őket a világon mindenhol. Miután a mai katonák tudják, hogy misszióba mennek, és az életük múlik rajta, sokkal keményebben odafigyelnek. Míg a sorkatonáknak kötelező volt a kiképzés, a mostani katonák szívvel-lélekkel csinálják a munkájukat, és jól is érzik magukat angyalbőrben. Szeretik csinálni és büszkék rá, nem csoda hát, hogy nagyon jó a magyar katonák megítélése.

 

Készülsz mostanában háborús övezetbe, katonai ügyekben tudósítani?

Nagy szívfájdalmam jelenleg, hogy nem tudok kimenni Izraelbe tudósítani, a pilóta nélküli repülőkkel kapcsolatos kiképzésről. Nagyon szerettem volna kimenni, de most egyelőre úgy tűnik, nem fog összejönni a dolog. Én azért nem adom fel, egyszer szeretném bemutatni a pilóta nélküli repülőket itthon. Azt gondolom, ez egy nagyon érdekes téma, és látok benne fantáziát.

Melyik külföldi haditudósításodra emlékszel vissza legszívesebben?

Tavaly Afganisztánból először tudtunk interneten anyagot küldeni Magyarországra. Ez egy óriási előrelépés volt. Úgy tudósítást küldeni képpel és hanggal, hogy még azon a napon adásba kerül, amikor forgattuk, az úttörő tevékenység. Arra is szívesen emlékszem, mikor Irakba mentek a magyar katonák, és mi, mint első magyar stáb velük mehettünk. Hetekig mindkét kereskedelmi csatornánk műsorán csakis repülőtéri vágóképeket lehetett látni, nekünk pedig már voltak saját képeink Kuvaitról és Irakról is. Szinte hónapokkal megelőztük őket. Ráadásul nagyon jó volt együtt lakni a magyar katonákkal. A tudósítónak az a lehető legjobb, ha együtt élhet velük.

Néha izgalmas, olykor-olykor veszélyes feladatokat kapsz akkor is, ha nem katonai témán dolgozol.

Vannak olyan szituációk, melyek itthon nagyon bosszantók. Ilyen volt például a repülőtéri taxis maffiózók esete. Remek alkalom volt bebizonyítani azt, hogy mennyire korruptak. Felvettük őket rejtett kamerával, aztán mindenkit behívtunk a műsorba. Emlékszem, Simon András volt a Ma reggel című műsor műsorvezetője. Aztán forgattunk rejtett kamerával korrupt parkoló őrökről és zsebesekről is. Ezek a feladatok mind nagyon sok előkészítést igényelnek, és sajnos Magyarországon nincs igazán tradíciója az oknyomozó riportnak.

A munkádból mennyi időt tölt ki maga a honvédelem, katonaság?

Minimális százalékot tesz ki a katonaság a munkámból. A közelmúltban például a Cozma-ügyön dolgoztam, Veszprémben töltöttem több napot. A híradós riporterek általában három dolgot csinálnak: vannak az előre meghatározott események – ilyen volt például a tatai feladatszabó értekezlet –, amire természetesen kiküldenek egy riportert. A másik eset, ha a riporternek van egy saját infója, illetve vannak az úgynevezett ad hoc események, például, amikor a Bolyai János Katonai Főiskola bontáskor az utcára omlott, ott is kell forgatni. Ezek alapján dől el reggelente, ki, merre és mit forgat.