Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mobilalkalmazással segítenek a poszttraumás katonáknak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. augusztus 3. 20:43

Egészségügyi segítséget biztosító, ingyenes mobilalkalmazást tett elérhetővé a poszttraumatikus stressz szindrómával (PTSD) küzdő amerikai katonák számára a védelmi minisztérium és a veteránügyek minisztériuma az Egyesült Államokban.

Az egészségügyi segítséget és információkat mobileszközökön keresztül nyújtó, illetve a technológia területén jártas szakértők bevonásával készült alkalmazás kifejlesztésében a Pentagon mellett részt vett a poszttraumatikus stressz okozta zavarokkal foglalkozó országos amerikai egészségügyi központ is.

A PE Coach nevű alkalmazás az Apple-készülékekre, valamint az Android operációs rendszereket használó mobileszközökre is letölthető.

A poszttraumatikus stressz szindróma olyan betegség, amely traumatikus események – például háború vagy fizikai bántalmazás – után lép fel. Emlékképek nem kívánt, hirtelen, újbóli megjelenésével jár, és súlyos hatással van az érintettek életére.

A mobilalkalmazást úgy tervezték, hogy segítse a kezelés alatt állókat és javítsa a terápia hatékonyságát. A fejlesztők azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a technológia nem helyettesíti a professzionális segítséget és nem alkalmazható „öngyógyításként".

Az alkalmazás része például, hogy a páciensek leírhatják érzéseiket, amelyek bizonyos helyzetekben támadnak bennük. A szakértők úgy vélik, hogy sokkal egyszerűbb a mobilkészülékekbe leírni ezeket – hogy aztán a terapeutával átbeszéljék –, mint füzetben vezetni a gondolatokat. Ez ugyanis kényelmetlen lehet nyilvános helyeken.