Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkva kész a csökkentésre

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. június 21. 8:48

Oroszország kész nagyobb mértékben csökkenteni nukleáris fegyverzetét, mint amilyen szintet a START-I szerződés előír – jelentette ki szombaton Amszterdamban az orosz államfő. Dmitrij Medvegyev erről nemzetközi sajtóértekezletén beszélt, miután tárgyalt Jan Peter Balkenende holland kormányfővel.

Dmitrij Medvegyev erről nemzetközi sajtóértekezletén beszélt, miután tárgyalt Jan Peter Balkenende holland kormányfővel. Úgy fogalmazott, hogy a hazája és az Egyesült Államok által 2002-ben kötött moszkvai megállapodásban rögzített szint alá kellene csökkenteni a nukleáris robbanótöltetek számát. Ez a dokumentum úgy rendelkezik, hogy Moszkva és Washington 2012-ig köteles 1700 és 2200 közötti darabszámra mérsékelni saját tölteteinek a számát.

“Mi készen állunk arra, hogy jóval a START-I szerződésben előirányzott szint alá csökkentsük hadászati fegyvereink számát" – jelentette ki az orosz államfő.

Oroszország és az Egyesült Államok nemrég felújította a hadászati atomfegyverek számának csökkentését célzó tárgyalásokat, mivel a START szerződés hatálya idén decemberben lejár. Eddig két fordulóra került sor szakértői szinten; az elsőt május közepén Moszkvában, a másodikat június elején Genfben tartották. A harmadik fordulót június 23-24-én ismét a svájci városban rendezik.

Megfigyelők arra számítanak, hogy az eddigi tárgyalási fordulók mérlegét a felek július elején, a Moszkvában tartandó orosz-amerikai csúcstalálkozón fogják nyilvánosságra hozni.