Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkva nem kér az amerikai tanácsokból

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. május 13. 6:10

Az orosz külügyminiszter visszautasította szerdán azt az amerikai figyelmeztetést, hogy súlyos következményekkel járna, ha légtérvédelmi rendszert adna el Iránnak. Az Egyesült Államok felhívta Oroszország figyelmét arra, hogy az Iránban megrendelt, SZ-300 típusú rakétarendszer leszállításának súlyos következményei lennének az orosz-amerikai kapcsolatokra.

A Medvegyev elnökkel együtt éppen Ankarában tárgyaló Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a sajtó kérdésére válaszolva kijelentette, hogy Moszkvának “nincs szüksége tengerentúli tanácsokra" az SZ-300-asok ügyében. Hozzátette azonban, hogy Oroszország nem fogja hagyni destabilizálódni azokat a térségeket, ahová fegyvert szállít.

Az elhárító rendszer jelentősége abban áll, hogy meghiúsíthatna egy esetleges izraeli vagy amerikai támadást az iráni nukleáris létesítmények ellen, amelyekben atomfegyver készülhet.

Egy ilyen rendszer képes egyszerre több repülőgépet vagy támadó rakétát megsemmisíteni 150 kilométer távolságból. A szállítójárművekről indított elhárító rakéták másodpercenként két kilométeres sebességgel haladnak a célpont felé.

Teherán már régóta bosszúsan követeli a megrendelt fegyverek leszállítását, de diplomaták szerint Moszkva az eladás kérdését alkueszközként használja a nemzetközi politikában. Gary Samore, a washingtoni Fehér Ház fegyverzet ellenőrzési koordinátora úgy véli, hogy Oroszország érti az Egyesült Államok álláspontját, és meglepő lenne, ha leszállítaná Iránnak a megrendelt fegyvereket. “Tudják, hogy a következmények nagyon súlyosak lennének" – jelentette ki.

CímkékNATOrakéta