Műhold a szövetség szolgálatában

Természetesen az első NATO műholdak kifejlesztése korábban, már 1968. áprilisában kezdődött. A fejlesztés befejeztével aztán azt első katonai távközlési műhold fellövését, már 1971. februárjában követte a következő. A mérnökök aztán 1973-ban újabb, jóval modernebb műhold – generációt kezdtek kifejleszteni. Ezekből aztán 1974 és 1976 között hármat is sikeresen Föld körüli pályára bocsátottak. A három szatellithez 1984-ben csatlakozott egy negyedik is.

A távközlési műholdak célja a telekommunikáció segítése rádió- és mikrohullámú frekvenciákat használva. A felszíni földi állomások parabolaantennákkal küldenek vagy fogadnak adatokat a műholdakról. Ezek a műholdas rendszerek a távközlési, műsorszórási, felderítési szolgáltatásokon kívül, meteorológiai, csillagászati, helymeghatározási funkcióra is alkalmasak. Különösen nagy szerepük lehet például a béketámogató műveletek vezetésének támogatásában, hiszen a missziós környezet – sok esetben lerombolt távközlési infrastruktúrája mellet is – képesek a híradó és informatikai igényeket kiszolgálni.

Arthur C. Clarke vetette fel először a távközlési műholdak ötletét, Konsztantyin Ciolkovszkij és Herman Potocnik munkáira alapozva. 1945. októberében Clarke egy írást közölt Extra-terrestrial Relays (Földön-kívüli közvetítők) címmel a brit Wireless World magazinban és ebben a cikkben írja le a rádiójeleket közvetítő műholdak fejlesztésének alapjait. Az első ilyen távközlési műhold az 1958-as amerikai SCORE volt, amely kísérleti jelleggel Eisenhower amerikai elnök karácsonyi köszöntőjét közvetítette világszerte.

A korszerű műholdas rendszerek döntő többségénél viszonylag széles határok között választható meg a csatornaszám, a sávszélesség és az üzemi frekvencia értéke. Az alkalmazott földi állomások számának, műhold elérési üzemmódjuknak a függvényében optimalizálható a bérelt űrszegmens kihasználása.