Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nagyszabású török hadművelet Észak-Irakban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. augusztus 18. 21:14

Nagyszabású támadást indított a török hadsereg a kurd lázadók állásai ellen Észak-Irakban – közölte augusztus 18-án csütörtökön a török főparancsnokság. A bejelentés szerint a török légierő hatvan bevetést hajtott végre, a tüzérség pedig előzőleg 168 célpontot támadott szerda éjjel a török-iraki határ térségében, valamint török területtől délre, az iraki-iráni határhoz közel fekvő Kandil-hegységben.

A török biztonsági erők közlése szerint összesen 30 repülőgép támadta két hullámban a kurd légvédelmet és a lázadók rejtekhelyeit, köztük azokat a táborait, amelyekben a PKK vezérkarát sejtették.

A második hullámban hat F-16-os vadászgép szállt föl Diyarbakir repülőteréről csütörtökön hajnalban. Minden gép sértetlenül visszatért a támaszpontra. Az akció során ügyeltek rá, hogy megkíméljék a polgári lakosságot – közölte a török hadsereg.

Csütörtökön Ankarában Abdullah Gül államfő vezetésével ülést tart a nemzetbiztonsági tanács.

A hadművelet válasz arra, hogy a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei a napokban Délkelet-Törökországban két rajtaütésben megöltek összesen 12 török katonát. Ankara szerint a PKK észak-iraki táborokból kiindulva hajtja végre akcióit.

A kurd önrendelkezésért folytatott harcban, amelynek motorja a PKK volt, több mint 40 ezren vesztették életüket az elmúlt 27 évben.