Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összehangolt terrortámadás a Sínai-félszigeten

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. augusztus 19. 6:51

Összehangolt támadást intéztek augusztus 18-án csütörtökön terroristák izraeli járművek és katonák ellen a Sínai-félszigeten, Eilat üdülőhely környékén. A támadásban hét izraeli életét vesztette, több mint huszonöten pedig megsebesültek; a támadók közül heten szintén meghaltak. Az izraeli áldozatok között nők is vannak.

A terroristák több osztagban támadtak, gyors egymásutánban. Egy autóbuszt, egy személygépkocsit és egy katonai járőrt rohantak meg. Az első célpont az autóbusz volt. Egy gépkocsi követte, amelyből két vagy három terrorista automata fegyverekkel tüzet nyitott rá. A 10-es tévécsatorna szerint volt egy negyedik támadás is, de ezt hivatalosan nem erősítették meg.

Az izraeli biztonsági erők a támadók nyomába eredtek, és tűzharcot vívtak velük. Az aknavetőkkel és páncéltörő rakétákkal is felfegyverzett terroristák aláaknázták az utat, és felrobbantottak egy helyszínre érkező katonai járőrt.

A térségben készültségbe helyezték a kórházakat, úttorlaszokat emeltek, az Eilatba vezető utakat lezárták. Az izraeli belbiztonsági vezetők válságtanácskozást kezdtek a védelmi minisztériumban, Tel-Avivban.

Az izraeli védelmi miniszternek az a véleménye, hogy a terroristák a Hamász iszlamista terrorszervezet által irányított Gázai övezetből szivárogtak be Izrael területére, a félszigetnek ebbe az egyiptomi határtól “pár méterre" fekvő részébe. A Hamász viszont cáfolta, hogy köze lenne a támadásokhoz. “A Hamász kormánya elutasítja Barak vádjait az eilati incidenssel kapcsolatban, és kijelenti, hogy a Gázai övezetnek semmi köze az Eilatban történtekhez" – jelentette ki a Hamász szóvivője.

Az országnak ezen a részén ritkák az ilyen támadások, és a mostani események arra utalnak, hogy az erőskezű Mubarak-rendszer bukása után meggyengült Egyiptom ellenőrzése a félszigeten. A múlt héten több ezer egyiptomi katona vonult be a térségbe, hogy felvegye a harcot az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet által inspirált fegyveresekkel, akiknek a számláját gázvezetékek felrobbantása és rendőrőrsök elleni támadások terhelik. A megtámadott busz vezetője azt állította, hogy egyiptomi katonákat is látott tüzelés közben, de a hadsereg szóvivője nem tud egyiptomi beavatkozásról. Az Egyiptom szerepére való utalásokra reagálva Abdel Vahab Mabruk észak-sínai tartományi kormányzó elmondta, hogy a merénylők nem a Sínai-félszigetről mentek át Izraelbe.

“Izrael szuverenitása ellen elkövetett támadásnak" nevezte a merényleteket Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, és közölte, hogy Izrael “megfelelően fog reagálni" a támadásra. “Az incidens rámutat, mennyire gyenge Egyiptom ellenőrzése a Sínai-félszigeten" – jelentette ki Ehud Barak izraeli védelmi miniszter, aki szerint “a terror igazi forrása a Gázai övezetben van, és Izrael teljes erővel és elszántsággal fel fog lépni ellene".

S alig néhány órával az eilati támadás után Izrael légitámadást hajtott végre a Gázai övezet déli részében lévő Rafahban álló egyik ház ellen, amelyben a Népi Ellenállási Bizottságok (PCR) nevű palesztin szervezet vezetője és több tagja tartózkodott: a támadásnak hat halottja volt.

A halottak között van a PCR vezetője, Kamal an-Najráb és katonai vezetője, Immád Hammád – hozta nyilvánosságra a radikális palesztin csoport. A támadásban Najrábon és Hammádon kívül a szervezet három másik tagja halt meg. A hatodik áldozat egy kilencéves palesztin kisfiú, aki ugyanabban a házban tartózkodott, mint a fegyveresek – mondták el helyi palesztin lakosok.

A PCR a Gázai övezetből kiindulva hajtja végre támadásait, gyakran függetlenül a palesztin területet kormányzó Hamász iszlám radikális szervezettől.