Ludovikás tárlat a HM-ben

A HM Műveleti és Doktrinális Központ folyosóján a mintegy negyven „tárlatlátogató" zsibongása katonás fegyelemmel csitult el, amikor Juhász István vezérőrnagy a pulpitushoz lépett. Csak a meghívott veteránok, a magyar királyi honvéd Ludovika Akadémián végzett két régi ludovikás tiszt, Sáray Bertalan nyugállományú ezredes és Káplán György nyugállományú alezredes maradt ülve, akik – mint a beszédből megtudtuk – személyes tárgyakkal is gazdagították a tárlatot. Így jelenhet meg e kiállításon a hagyományok felelevenítése közepette a személyes ember, s jó, hogy vannak még közöttünk 90 év fölött is aktív egykori ludovikások, akiknek a példája a mai nehézségek megélésében a mai generációnak segít.

Az egykori Ludovikának már a létesítése is nehézségekbe ütközött – emlékeztetett a vezérőrnagy –, hiszen az 1808. évi országgyűlés ugyan törvénybe iktatta a megalapítását, de a Habsburg udvar sokáig megakadályozta a létrejöttét. Így csak 1872-ben nyílhatott meg, s attól kezdve folyamatosan működött a II. világháborút követő megszüntetéséig. A Ludovika a hadköteles kort még el nem ért, önkéntesen jelentkező ifjakat tényleges állományú tisztekké képezte, illetve a ténylegesen szolgáló honvédtiszteknek lehetőséget teremtett felsőfokú tanulmányok végzésére. Az akadémia 1944. november 15-én avatott utoljára hadnagyokat.

Molnár Zsolt alezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka elmondta, hogy az idén február 1-jén megalakult 600 fős Ludovika Zászlóaljból augusztus 20-án – 1944 óta most először – ludovikás tiszteket avatnak, szám szerint hatvanegyet, és ami a régi Ludovikán elképzelhetetlen volt, köztük női tisztjelöltek is leteszik majd az ünnepélyes esküt. A legújabb Ludovika tabló most készült el, és a kiállításon megtekinthető. A tisztjelöltek az avatáson a hagyományokat felelevenítve, ősi magyar szokás szerint kardot rántanak, vagyis a honvédelmi miniszter által adományozott tiszti szablyával díszelegve megfogadják: „A hazáért, mindhalálig!"

A kiállítás szervezője, Gáll Gábor, a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége Kegyeleti Bizottságának elnöke ezt követően körbevezette a megjelenteket a kiállításon, ahol a vitrinekben fotók, használati és emléktárgyak mutatták be a hagyományokat, illetve a ludovikás egyenruhák korhűen felújított mai változatát is. A két 90 évnél idősebb nyugalmazott tiszt, Sáray Bertalan és Káplán György, akik egyébként évtizedeket tagadhatnának le életkorukból, derűs szavakkal emlékeztek a régi Ludovikára. S bár a kiállításon csak szűkszavúan nyilatkoztak, Káplán György korábbi beszámolójából jól tudjuk, milyen nehéz volt a bejutás a Ludovikára. Az első felvételi megmérettetés alkalmával például egy hosszú vörös szőnyegen kellett végigmenni az akadémia óriási dísztermében, ahol a tiszti bizottság figyelte a jelentkező fellépését, minden mozdulatát, mondatát. A hosszú szőnyegen elhaladván, a bizottság előtt meg kellett állni, hangosan és érthetően bemutatkozni, a feltett kérdésekre értelmesen válaszolni, ez volt talán a legnehezebb. A gyakorlati vizsgán mai szóval a kompetenciát mérték: parancsot kellett adni másoknak, határozott utasításokkal. De vizsgázni kellett minden közismereti tárgyból, matematikából, ábrázoló geometriából, történelemből és magyarból. Az elméleti vizsga mellett a pszichológiai alkalmasságot is felmérték. Ezt követte a kemény sportvizsga, amelynek során fény derült a jelölt fizikai állóképességére és bátorságára. Például beöltözve kellett leugrani egy magas trambulinról az úszómedencébe. Az akadémiai nevelés a szigorú napirendben és a következetes időbeosztásban is megnyilvánult: öt harminckor ébresztő, körletrend, délelőtt iskola, ebéd, délután tanulás, önképző körök, szakkörök. Kilenc órakor takarodó. Nyáron terepgyakorlatokat tartottak, rendszeres volt a testedzés. Ahogy ma valamennyi leendő katonatiszt tud autót vezetni, az akkori növendékek jól lovagoltak, vívtak és megtanulták a fegyverforgatás fortélyait. Korrupció, csalás szóba nem jöhetett, az ilyesmit azonnali kizárással büntették. Még az iskolai puskázás is nagyon komoly vétségnek minősült.

Ezzel a személyiségfejlesztő háttérrel – mondták a kiállításon – a volt ludovikások a vérzivataros időkben is megpróbálták megőrizni a tartásukat. És persze a humorérzéküket – tették hozzá.