Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megszakította bemutató repülését a MiG-29OVT a MAKSZ-on

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2011. augusztus 18. 19:33

A Moszkva melletti Zsukovszkij repülőtéren zajló MAKSZ-2011 második napján (2011. augusztus 17.) a levegőben éppen bemutatót tartó MiG-29 típusú vadászrepülőgép megszakította a feladat végrehajtását, majd sikeres leszállást hajtott végre. Az MiG cég hivatalos közleménye szerint a program megszakítása „a repülőgép technikai meghibásodása miatt vált szükségessé”.

„A MiG-29OVT repülőgépen egy jelentéktelen technikai meghibásodás lépett fel", – mondta a MiG cég képviselője. A bemutató repülés kockázatának minimalizálása érdekében hozták meg a döntést a program megszakításáról és az azonnali leszállás végrehajtásáról.
A repülőgép várhatóan augusztus 18-án újra a levegőbe emelkedik, hogy végrehajtsa a bemutató programot.

Az ötödik generációs repülőgép két prototípusa – T-50-1 és T-50-2 – géppárban érkezett a repülőtér fölé, majd a szétválás után az egyik gép végrehajtotta a bemutató (demonstrációs) repülést. A repülőgép moszkvai idő szerint 16:00 órakor emelkedett a levegőbe, és az előzetesen beígért 15 perc helyett 22 percig tartózkodott a levegőben.

</p>
<p align="center"><i><b>A nap várva várt eseménye volt az orosz ötödik generációs repülőgép, a PAK FA (T-50) bemutató repülése.</b></i></p>