NATO-orosz rakétavédelmi együttműködés: egy lépés előre, kettő hátra

Az Egyesült Államok által a kétezres évek első felében kezdeményezett „európai koncepció" – amely az amerikai rakétavédelmi rendszer részeként az Irán felől esetleg érkező ballisztikus rakétákat hivatott elhárítani – már a kezdetektől bizalmatlanságot váltott ki Moszkvából. Oroszország első perctől hangot adott kételyeinek, miszerint nem lát garanciát arra, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer európai elemei végül nem ellene irányulnak majd. Washingtonnak eközben folyamatosan „finomhangolódtak" a közép-európai rakétavédelmi pajzsra vonatkozó elképzelései.

A The Independent című brit napilap már 2004-ben pedzegette, hogy Nagy-Britannia mellett kelet-európai tagállamok jelezték: hajlandóak az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeinek befogadására. A George W. Bush vezette kabinet 2007-ben végül tíz elfogó rakéta telepítésére tett javaslatot Lengyelországban, a célravezetésükhöz szükséges radarrendszert pedig Csehországban helyezte volna el. Az orosz vezetés erélyes hangon bírálta az amerikai elképzeléseket: Vlagyimir Putyin orosz államfő akkor, a Münchenben megrendezett biztonságpolitikai konferencián fegyverkezési verseny szításával vádolta meg Washingtont. A program földrajzi fekvésénél fogva fenyegetné Oroszország nukleáris elrettentő potenciálját – szólt az általános moszkvai érvelés.

Az Egyesült Államok 2008-ban kötött megállapodást Csehországgal arról, hogy az amerikai légvédelmi ernyő egyik pillérének a közép-európai állam ad majd otthont. Barack Obama amerikai elnök ugyanakkor nem sokkal hivatalba lépése után elrendelte a Bush-adminisztráció tervének felülvizsgálatát, majd 2009 őszén bejelentette: az Egyesült Államok lemond a Közép-Európába tervezett bázisokról, és újfajta rakétavédelmi megközelítést kíván alkalmazni. Elemzők ekkor úgy vélték, hogy Obama döntésében, a Bush-tervek visszavonásában jelentős szerepet játszott az amerikai-orosz kapcsolatok időközbeni fagyossá válása, ennek javítási szándéka, illetve Washington arra vonatkozó reménye, hogy megszerezheti Moszkva támogatását az Irán ellen – atomprogramja miatt- kilátásba helyezett szankciók kapcsán.

Obama fontosnak tartotta továbbá, hogy a „rakétavédelmi architektúra" a NATO tagállamok bevonásával, a katonai szervezet támogatásával valósuljon meg.

Következő lépésként Románia került bevonásra, amely 2010-ben kétoldalú megállapodást kötött Washingtonnal az elfogórakéta-ütegek telepítéséről.

A NATO-Oroszország Tanács tavaly novemberi, Lisszabonban megrendezett találkozóján Moszkva bevonására is kísérletet tettek. Dmitrij Medvegyev elnök – aki először tárgyalt a katonai szervezet vezetőivel azóta, hogy a 2008-as grúz-orosz háborút követően jelentősen lehűltek a NATO-orosz kapcsolatok – ekkor elfogadta a katonai szövetség arra vonatkozó javaslatát, hogy tekintsék át egy integrált rakétavédelmi együttműködés lehetséges részleteit.

Csehország időközben kiszállt az Egyesült Államok tervéből, mivel kevesellte a neki szánt, az Obama adminisztráció által csökkentett szerepkört: Prágának az amerikai rakétavédelmi pajzs adatait kellett volna feldolgoznia.

A NATO-Oroszország konfliktus középpontjában a felek egymás iránti, kölcsönös bizalmatlansága áll. Oroszország attól tart, hogy az európai részről védelminek mondott rakéták valójában Moszkva ellen irányuló potenciális fenyegetést jelentenek.

Dmitrij Rogozin, Oroszország „keményvonalasnak" tartott NATO-nagykövete többször kifogásolta, hogy a lengyelországi rakétapajzs elemeit az eleve érzékeny területnek számító Kalinyingrádtól mindössze hatvan kilométerre helyezzék el. Moszkva kijelentette: biztosítékokat kér arra vonatkozólag, hogy az európai légvédelmi rendszer nem irányul Oroszország ellen, de a NATO a jogilag kötelező garanciák helyett inkább a kölcsönös vitán alapuló bizalomépítést szorgalmazza. Nyikolaj Makarov orosz vezérkari főnök júniusban utalt rá: ha a NATO anélkül épít rakétavédelmi rendszert, hogy konzultálna Oroszországgal, s esetleg kihagyná belőle az oroszokat, azt a nemzetbiztonságukat ért fenyegetésként fogják értékelni.

A NATO nem rejti véka alá, hogy két különálló rakétavédelmi rendszer keretei között, információ-megosztás révén tervezi a kooperációt.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár júniusban az Interfax hírügynökségnek adott interjújában kijelentette, hogy a katonai szervezet nem tartja célszerűnek az egységes légvédelmi rendszer kialakítását, sokkal inkább a szövetségi és az orosz rendszer összekapcsolását támogatja. Az érvelés alapja, hogy a NATO nem ruházhatja át a kollektív védelem felelősségét egy külső országra. Washington és az észak-atlanti szervezet mindazonáltal nem győzi hangsúlyozni, hogy a NATO nem jelent fenyegetést Moszkvára nézve, céljuk továbbra is a stratégiai partnerség kiépítése. Obama májusi lengyelországi látogatásán megismételte, hogy számít Oroszország részvételére a tervezési folyamatban.

Medvegyev – aki a májusi, Deauville-ben megrendezett G8-csúcs előtt találkozott Obamával – ellenben a két rendszer egyesítését szeretné elérni, vélhetően két okból: egyrészt azért, mert egy saját rendszer kiépítése, illetve korszerűsítése túlságosan költséges lenne, másrészt ezzel kívánja elejét venni, hogy a rakétavédelmi eszközök Moszkva ellen irányuljanak.

Rogozin viszont a vasárnapi Szocsiban tartandó nagyköveti találkozó előtt három nappal kijelentette: Oroszország saját rakétavédelmi rendszert épít, amennyiben az év végéig nem sikerül megállapodniuk a NATO-val.

A NATO-Oroszország Tanács találkozóját először rendezik meg oroszországi helyszínen.