Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Német és kanadai csúcsvezetők Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2008. július 27. 9:51

Frank-Walter Steinmeier német külügyminisztert szombaton Kabulban fogadta Hamid Karzai afgán elnök, hogy többek között megvitassák a német kontingens 4500 főre történő emelését – közölte az elnöki hivatal.

A német külügyminiszter bejelentette azt is, hogy Németország 10 millió dollárral járul hozzál a jövő évben tartandó afganisztáni elnökválasztás költségeihez. Afganisztánban tárgyalt szombaton David Emerson kanadai külügyminiszter is kijelentette: Kanada “jobban érzi magát" Dél-Afganisztánban, ahol 2500 kanadai katona állomásozik, amióta a NATO-szövetségesek csapaterősítést ígértek.

A NATO parancsnokság alatt Afganisztánban szolgálatot teljesítő nemzetközi biztonsági erők (ISAF) kötelékében 3500 német katona szolgál Kabulban és az ország viszonylag nyugodt északi részében. Berlin rövidesen 1000 fővel növeli kontingense létszámát. Steinmeier szombaton találkozik Rangin Dadfar Szpanta afgán külügyminiszterrel is. Kanada a fokozódó tálib ellenállás miatt korábban azzal fenyegetőzött, hogy kivonja csapatait a déli országrészben fekvő Kandahár térségéből, ha nem kap támogatást a partnerektől. A kanadai külügyminiszter felszólította Afganisztánt és Pakisztánt, hogy működjenek együtt az iszlamista fegyveresek elleni harcban és aggodalmát fejezte ki a lázadóknak a határtérségekben létrehozott hadállásai miatt.