Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyári szünet a Ludovika Kávézóban

Szöveg: Bodoróczkiné Bazsika Brigitta százados |  2012. július 4. 19:34

Tanévzáró rendezvényére hívta vendégeit a Ludovika Kávézó, amely február óta működik töretlen sikerrel a Zrínyi Miklós laktanya és egyetemi campuson. Június 28-án, a nyári szünet előtti utolsó összejövetelen minden kicsit rendhagyó volt: a helyszín, a program és a tudat, hogy most a szokásos egy hónapnál valamivel több idő fog eltelni a következő találkozásig.

1595938273
A csodaszép időjárásra való tekintettel az MH Ludovika Zászlóalj (MH LZ) hallgatói kertje adott otthont az összejövetelnek, ahol ismét találkozhattak az egykor a Ludovika Akadémián végzett bajtársak, illetve a mai „ludovikások".

Molnár Zsolt ezredes, az MH LZ parancsnoka megköszönte a ludovikás bajtársaknak aktivitásukat, hiszen az időjárás viszontagságaival, esetleges betegségükkel dacolva jönnek, vesznek részt a rendezvényeken, így ők is a mai Ludovika szellemiségének részei és részesei.
„Felemelő érzés azt látni, ahogy korukat meghazudtoló fizikai és szellemi frissességgel, aktívan vesznek részt életünkben elődeink", hangsúlyozta Molnár ezredes.

A már megszokott előadások sorát egy, a hajdani ludovikásoknak újdonsággal szolgáló bemutatkozás nyitotta, amelynek során Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa adott némi betekintést a vezénylőzászlósi rendszerbe.

1595938274
A doni hídfőcsatákról Káplán György nyugállományú alezredes beszámolója alapján kaphattak tényszerű információkat a megjelentek. Magával ragadó, rögtönzött történelemórába cseppentek, amelynek eszenciáját az adta, hogy Gyuri bácsi valóban „élménybeszámolót" tartott, hiszen járt azokon a helyeken, ahova ma a képzelet szárnyán repítette hallgatóságát. Dr. Gyaraki Frigyes A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia utolsó tisztavatásától az amerikai hadifogságba kerülésig című történeti áttekintése hasonlóan érdekesnek bizonyult.

Az első kávészünetet megelőzően Karinthy novellájával állított görbe tükröt a hajdani és jelenkori katonai nyelvezet elé Nagy-Bakonyi Boglárka, a budapesti Madách Imre Gimnázium tanulója. Az előadás nagy tetszést aratott a jelenlévők körében. A születésnaposok köszöntése természetesen nem maradhatott el most sem: ez a kedves gesztus mára menetrendszerűvé vált a kávézók történetében. Az emléklapokat Siposné dr. Kecskeméti Klára ezredes, illetve Molnár Zsolt ezredes adta át az ünnepelteknek.

A találkozót közös ebéd és jóízű, kötetlen beszélgetések zárták. A kellemes idő, a jó társaság biztosíték volt arra, hogy minden jelenlévő jól érezhesse magát. A vendégek természetesen nem búcsúztak hosszú időre, hiszen azzal köszöntek el a szervező Zsiga Boglárka századostól, hogy türelmetlenül várják az első szeptemberi találkozóra invitáló levelet.

1595938274

 Fotók: Lakner Máté Csaba