Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyílt nap az Arrabonánál

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. május 12. 14:16

Már tizedik alkalommal tárja ki a laktanya kapuit az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred az érdeklődő nagyközönség előtt május 19-én. A szervezők színes programokkal várják a nyílt napra a kicsiket és nagyokat, civileket és katonákat.

A nyílt nap reggel 9 órakor ünnepélyes zászlófelvonással veszi kezdetét, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet műveleti csoportjának, a Készenléti Rendőrség lovas bevetési csoportjának és a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóegységének bemutatóival folytatódik. Az érdeklődők kettlebell-, judo- és karatebemutatókat tekinthetnek meg egészen 15 óráig.

Eközben a rendezvény teljes ideje alatt zajlik majd a haditechnikai eszközök bemutatója. Az érdeklődők kipróbálhatják a rakétaindító- és a repülőgép-szimulátort, lesz paintball–airsoft lövészet és verseny, kézigránát-célbadobás, fegyverzeti anyagok bemutatója, makettkiállítás és -vásár, tai ji-bemutató, lovaglás, és természetesen megtekinthető a csapatmúzeum, illetve az emlékszobákban is körül lehet majd nézni.

Különleges programot jelent Füsi Csaba zászlós fotókiállítása, folyamatos lesz a filmvetítés az éleslövészetekről, de a kitüntetések, jelvények, csapatkarjelzések világába is betekinthetnek az érdeklődők.

A Zrínyi Média könyvvásárral készül a nyílt napra, amelyen ott lesz a Honvédszakszervezet és a Honvéd Nyugdíjpénztár is. A kicsiket ugrálóvárral várják a szervezők.

A belépés természetesen ingyenes!