Nyugdíjba vonult a „csipogó”

Az 1953-ban tervezett három tonnás gépet csak „Tweet"-nek (csipogó) nevezték, melyet a légierő 1957-ben állított szolgálatba.

Az 1960-as évek során 1268 darab különböző T-37-es modellt gyártottak, beleértve az A-37 csapásmérőt, melynek a maximális sebessége sokkal nagyobb (830 kilométer óránként), és repülési tulajdonságai is némileg eltérőek. A legtöbb T/A-37 egészen a hidegháború végéig repült, de azóta gyors ütemben vonták ki őket.

A sokoldalú T-37 jó befektetésnek bizonyult azon országok számára, akik a védelem terén a legtöbbet szerették volna kapni a pénzükért, ide sorolva az Egyesült Államokat és még 14 más országot. A legöregebb T-37 több mint 20000 órát repült, és az átlag repidő is jóval 12000 óra felett van.

1996-ra minden amerikai T-37-en végrehajtottak egyfajta újítást, ami magában foglalta az élettartamuk 30000 órára történő meghosszabbítását. A felhasználó barátként számon tartott T-37B közül számos mára már alapvetően elhasználódott. Utódjaként a T-6A lett kiszemelve, mert ez a népszerű Pilatus P-9-esen alapuló gép, mint kiképző repülőgép, már kitűnő hírnévnek örvend. Az egy hajtóműves, légcsavaros T-6A üzemanyag fogyasztása több mint 60 százalékkal kevesebb.

A három tonnás gép ára nyolcmillió dollár körül van.

Ennek ellenére még mindig sok ország részesíti előnyben a „csipogót" és folyamatosan érkeznek az Egyesült Államokba az olyan jellegű kérések, melyek arra irányulnak, hogy adja el használatból kivont T-37-eseit. A múlt évben például az Egyesült Államok húsz darab használt T-37 kiképzőgépet adományozott Pakisztánnak. A gépek az amerikai roncstemetőből származtak, melyeket később felújítottak, majd Pakisztánba szállítottak.

Amíg a „csipogó" már többé nem fogja amerikai felségjellel az eget hasítani, addig a világ különböző helyein még legalább egy évtizedig megtalálható lesz.