Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oktatás és kutatás összehangolása

A területvédelmi tartalékos ezredek működését is segíti a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Horváth Sztaniszláv, Pintér Ákos |  2024. június 12. 10:09

„Olyan időket élünk, amikor minden összefügg a honvédelemmel, és ebben a háborúkkal teli korszakban szövetségesünk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A honvédelmi miniszter ezt annak kapcsán hangsúlyozta, hogy megújította együttműködési megállapodását a Honvédelmi Minisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Az együttműködéshez a Magyar Honvédség is csatlakozott.

A megállapodást ünnepélyes keretek között írta alá Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Takács Attila altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese, és Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora.

A háromoldalú megállapodás megújítja, kiterjeszti és tematikusan összehangolja az oktatás és a kutatás számos területén jelenleg is folyó együttműködést a minisztérium, a honvédség és az egyetem között. Hangsúlyos elemként jelenik meg benne az önkéntes tartalékos szolgálat, a tartalékos képzés.

Az MH tartalékos állományának bővítése érdekében az NKE-n a polgári szakokon tanulók részt vehetnek a tartalékos képzésben, emellett létrehozzák az egyetemen a tisztképzés struktúrájába illeszkedő egységes tartalékos tisztképzés rendszerét.

A HM Kapisztrán téri főépületében tartott ünnepségen a miniszter a területvédelmi tartalékosokról szólva hangsúlyozta: „mindenkivel, aki a Ludovikán lesz részese az Önkéntes Tartalékos Rendszernek, azon túl, hogy egy újabb magyar katonát, egy újabb honvédet jelent, egy elkötelezett és hozzáértő hazafit is nyerünk vele az államigazgatásban.”

v20240611_NKE-EMÜ_megállapodás_HSZ_1

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett arra, hogy a hivatásos katonák mellett a tartalékos ezredekben szolgálók együtt alkotják a honvédséget. „A hagyományos, könnyű fegyverzetű tartalékosok jól ismerik azt a környéket, ahol laknak, szervezetük az országot kapillárisszerűen átszövi. A tartalékosok saját környezetükért, otthonukért felelnek, legyen az példának okáért objektumvédelem vagy gerillahadviselésre való felkészülés” – fogalmazott a miniszter.

Dr. Deli Gergely hangsúlyozta, hogy az NKE és partnerei által megvalósított magas szintű elméleti és gyakorlati képzés mellett a honvédelmi vezetés célkitűzéseivel összhangban, már egy ideje elérhető a civil szakos hallgatók számára az önkéntes tartalékos szerepvállalás lehetősége. „Az egyetem olyan egyedülálló koncepciót dolgozott ki hallgatói számára, amelynek révén az önkéntes tartalékos képzés és tevékenység a lehető legjobban illeszkedik az egyetemista élet mindennapjaihoz” – tette hozzá a rektor.

Mint fogalmazott: „a tisztjelöltek mellett az NKE civil hallgatóinak önkéntes tartalékos szerepvállalásával kiteljesedik a Ludovika Magyarország biztonságának szavatolásában betöltött különleges szerepe”.

v20240611_NKE-EMÜ_megállapodás_HSZ_3

Takács Attila altábornagy elmondta, mindannyiunk közös érdeke, hogy minél többen csatlakozzanak a területvédelmi tartalékosokhoz, készek és képesek legyenek a haza védelmére. „Az egyetemistákra kiemelten számítunk, hiszen a tanulmányaik végzése mellett is lehetnek önkéntes tartalékosok, egyszerre lehetnek tagjai két összetartó közösségnek, az egyetemének és a honvédségnek” – magyarázta az altábornagy.

A megújított együttműködési megállapodás támogatja és népszerűsíti a honvédelmi alapismeretek oktatását is, valamint bővül a tudományos-kutatási tevékenységek területén az együttműködés lehetősége, ezzel segítve az abban résztvevők szakmai elismertségének növelését.