„Hogyan veszem fel a hagyományőrző egyenruhát, ha nem jelentkezem?”

„Több helyről is hallottam az önkéntes tartalékos rendszerről. Amikor először megfogalmazódott bennem, hogy jelentkezek, az elsődleges szempont az volt, hogy jó lenne a szolgálati járandóságomból az adót visszakapni" – kezdte a beszélgetést Attila. „Azonban egy év alatt olyanná vált a nemzetközi helyzet, hogy azt gondoltam, nekem mint 15 éve katonai hagyományőrzőnek, mondhatni, kötelességem ez a dolog. Amellett, hogy a pénz, a megélhetés is számít, ki jelentkezzen, ha én nem? Ha szükség van az emberre, a határaink védelmére, hogyan nézek a tükörbe, hogyan veszem fel a hagyományőrző egyenruhát, ha nem jelentkezem? Hogy alkalmas leszek-e fizikailag vagy egészségügyileg, az más kérdés, a jelentkezés az elsődleges"
– mondta.

Aki meg tudja szokni, az 20 évig biztos ott marad

Nem idegen tőle az egyenruha sem, hiszen nem ez az első alkalom, hogy magára ölti. A kötelező sorkatonai szolgálat után ugyanis tűzoltóként dolgozott.
„Az egyenruha, a kötelezettségek nem állnak messze tőlem: 1989 és 2004 között vonulós tűzoltó voltam, mielőtt a törvény adta lehetőségekkel élve eljöttem nyugdíjba. Úgy gondolom, ez olyan hely, hogy aki az elején meg tudja szokni azokat a kötelmeket, azt a fajta munkavégzést, ami itt elvárás, az húsz éven keresztül biztosan ott marad. Van, aki erre nem alkalmas: ők általában egy éven belül otthagyták a tűzoltóságot. Én szerettem tűzoltó lenni, nagyon jó volt a kollektíva, és talán magasztosan hangzik, de az embereken való segítség az egy jó dolog, legyen szó bármilyen egyenruháról" – emlékszik vissza az újdonsült tartalékos.

Sportként indult, szenvedély lett belőle

„A hagyományőrzés teljesen függetlenül jött a tűzoltóságtól, és az elején sportként kezdődött: íjászattal kezdtem, ennek szakága a történelmi íjászat, ahol korhű viseletben hajtják végre a feladatokat. A teljesítményorientált sport része számomra átalakult történeti hagyományőrzéssé. Természetesen kitartás és elhivatottság kell ehhez is. Hadtörténeti hagyományőrző az lesz, akiben az országhoz, hazához való hűség benne lakozik, mert dicsőséges korok megjelenítésére az alkalmas, aki magáénak érzi a hazáját, az országát, a népét, a vallását. Úgy gondolom, ezek a tulajdonságok nélkülözhetetlenek a honvédségen belül is" – mesélt szenvedélyéről Attila. „A Magyar Honvédséggel korábban is dolgoztunk együtt: együttműködő társszervezetként vettünk részt a rendezvényeiken, tartottunk ismeretterjesztő előadásokat. Itt említeném meg a Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivált is, amelyet idén már harmadik alkalommal rendezünk meg a bonyhádi és tapolcai minta alapján. A rendezvény szervezőbizottságában van nyugdíjas rendőr, aktív rendőr, nyugdíjas tűzoltó, a Magyar Honvédség pedig teljes mellszélességgel támogat bennünket. Ez egy olyan hagyományőrző fesztivál, ami ugyan militáns szemszögből indul, de célja, hogy az egész családnak legyen élmény a gyerekektől az idősekig, egyszerre elevenedjen meg az aktuális katonai életmód, életpálya és a magyar hadtörténelem eseményei is."

A férfi legyen példakép a családjában

„Úgy gondolom, amikor megszűnt a sorállományú katonai szolgálat, betöltetlen űr maradt a helyén. Nekünk a sorkatonaság adott állóképességet, rálátást – csak hogy példát mondjak, míg mi a 40 fokban, a tűző napon is képesek vagyunk másfél órát rezzenéstelenül állni az emlékműnél, azok a fiatalok, akik nem voltak katonák, 15 perc alatt esnek össze. Ha katonai szolgálatot vállalnak, változik a látásmódjuk, férfiasabbá válnak. A férfinak egyébként is kell, hogy legyen egy alapszintű fegyverismerete, hiszen ők már a legkorábbi időktől fegyverrel vadásztak, ellátták a családot – nyilván ma már mások ennek az eszközei, de a férfi legyen példakép a családban. A nő helye viszont nem fegyverrel a kezében, a lövészárokban van: számos olyan nagyon fontos támogató feladat van, amit a nők végeznek a hadseregben, úgy gondolom, ők abban jobbak. Persze vannak kivételek, de nem ez a jellemző" – fejtette ki Attila. „Jó kezdeményezés az önkéntes tartalékos szolgálat, ki kellene minden fiatalnak próbálnia. Csak hogy egy újabb példát mondjak: 1848-ban a 12. Nádor Császári Huszárezred Prága felett állomásozott. Októberben az ezred egy része, 212 ember úgy döntött, hogy hazaszöknek. A kunszentmiklósi születésű, ekkor 22 éves Virág Gedeon főhadnagy vezette haza őket, 12 napon keresztül a saját tiszti zsoldjából vásárolt élelmet a társainak, térképpel irányította őket. Ők voltak a legkisebb emberáldozattal hazatérő kontingens, alig 20-an vesztek oda az úton. Vajon hány fiatal lenne képes ma erre?"

Fotó: Galambos Sándor