Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Orgonaillatú nyílt nap és tankbalett

Szöveg: Szűcs László |  2009. április 23. 20:22

Kinyíltak a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájának kapui április 23-án: az alakulat csapatünnepe alkalmából rendezett egész napos programra csaknem kétezren voltak kíváncsiak. A nyílt nappal párhuzamosan a Hadipróba 2009 című rendezvény dunántúli döntőjét is megtartották. Helyszíni riportunk.

Reggel háromnegyed kilenc. Pisszenést sem hallani a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár alakulóterén. A rendezett alakzatban, mozdulatlanul álló alegységek várják az elöljárót, Huszti András dandártábornokot, az alakulat parancsnokát. A felhívójel pontban 9 órakor hangzik fel az alegységek mögött álló dandárzenekar egyik kürtösétől. Megérkezik a tábornok.

– Ünnepnap ez a mai, hiszen a dandár névadója, Klapka György tábornok pontosan 160 évvel ezelőtt, 1849. április 22-én vette át a komáromi vár parancsnokságát. A tábornok ekkor 29 éves volt – mondja ünnepi beszédében Huszti András, aki a csapatünnep alkalmából elismeréseket és jutalmakat is átad számos katonának.

Az állománygyűlést záró díszmenetben a legkritikusabb szem sem talál egyetlen hibát sem. A dísztribünön állók is elégedettek, főleg azért, mert a vendégek között ott van a tatai dandár testvéralakulatának, a bolgár 61. gépesített lövészdandárnak a delegációja is. Õk is elismeréssel jutalmazzák a látottakat.

Pontosan 10 órakor kinyílnak a laktanya kapui. A kaszárnya előtt ekkor már több száz óvodás és iskolás várakozik arra, hogy bejusson a „csodák világába". A szervezők minden tatai és a legtöbb tatabányai óvodát és általános iskolát meghívták a rendezvényre. De természetesen ezen a napon meghívó nélkül is bárki besétálhat a laktanyába…

A murvás alakulótér szélén ekkor már teljes a készenlét. Az egyik oldalon a „sátorváros", ahol a Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság Tatabányai Toborzó és Érdekvédelmi Irodája mellett a HM Zrínyi KHT, és a Honvéd Nyugdíjpénztár is felverte sátrát. Vagyis az érdeklődők nemcsak a szerződéses és hivatásos katonai szolgálatról és a nyugdíjpénztári lehetőségekről érdeklődhetnek itt, hanem megvásárolhatják a kht. által kiadott, katonai témájú könyveket, illetve a Magyar Honvéd magazin legfrissebb és természetesen korábbi számait is. Az egyik érdeklődő csendben megjegyzi: nemcsak a könyvek és az újságok miatt érdemes ide jönni, hanem azért is, mert a közelben mélylila színben pompázó orgonabokor illatát pontosan erre sodorja a szél. S nincs is ennél kellemesebb tavaszi illat a világon…Igaza van.

Közben az alakulótér mögött, a korán érkezők azonnal „megrohamozzák" az úgynevezett statikus bemutatóra kiállított BTR-80/A típusú, páncélozott csapatszállító járművet, a T-72-es harckocsit, a D-20-as ágyútarackot, valamint a Konkursz páncéltörő rakétával felszerelt gumikerekes harcjárművet. Valami miatt most is – hasonlóan az elmúlt évekhez – a tank a legnépszerűbb a gyerekek körében. Van úgy, hogy egyszerre tucatnyian próbálnak bejutni a belsejébe…

Ahogy telik az idő, egyre többen érkeznek. Gyorsan növekszik a sor a paintball sátor előtt is, a festéklövedékes fegyverek

kipróbálására legalább fél órát kell várni. De ugyancsak szépszámú érdeklődőt vonz az a sátor, ahol az alakulatnál rendszeresített kézifegyvereket lehet kipróbálni.

Közben elkezdődnek az úgynevezett dinamikus bemutatók. Elsőként ejtőernyős ugrás szerepel a programban. Cseklán István őrnagy, a tatai dandár Szolnokon települő alegységének, az MH 25/88-as Könnyű Vegyes Zászlóaljnak a felderítő főnöke, a narrátor szerepét magára öltve elmondja: hamarosan megjelenik az égen egy, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis állományába tartozó Mi-24-es típusú harci helikopter, amelyből először, 1500 méter magasból négy katona, sporternyővel ugrik ki. Az egyenruhások valamennyien a magyar ejtőernyős válogatott tagjai, fejenként több mint hatezer ugrással a hátuk mögött. A második „körben" újabb négy katona veti ki magát a másfél kilométer magasan repülő forgószárnyasból, ők katonai ernyővel érnek földet, de természetesen hasonlóan hatalmas tapsot kapnak a nézőktől, mint néhány perccel korábban érkezett társaik.

A katonai közelharc fogásait a tatai dandár lövészzászlóaljának egyik szakasza mutatja be az érdeklődő közönségnek. Böjti István hadnagytól megtudjuk: ezek a lányok és fiúk nemcsak kézifegyvereiket, hanem puszta kezüket is képesek arra használni, hogy megvédjék saját magukat.

Ekkor
a helikopter földet ér, s a rotorok kikapcsolása után azonnal gyereksereg rohamozza meg. Aztán hirtelen, fülsüketítő szirénázással két rendőrautó porzik végig az alakulótéren, egy piros Opelt üldöznek. Utóbbiból álarccal eltakart férfi, géppisztollyal lő az egyenruhások négykerekűjére. Az üldözött autó hirtelen lefékez, s a járműből két álarcos – egy „nőt" cipelve magukkal túszként, aki messziről nézve nagy valószínűséggel az egyik iskolás látogatói csoporttal érkezett kislány – egy közeli „épületbe" rejtőzik. A rendőr kocsikból fekete „kommandós ruhába" öltözött rendőrök pattannak ki, s azonnal az épület felé indulnak. A rossz fiúknak esélyük sincsen a Komárom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányság beavatkozó alosztályának emberei ellen. Hamarosan mindketten „holtan" terülnek el a földön, a túsz pedig kiszabadul.

A nézők tapsa szinte még el sem halkul, amikor egy „vijjogó" tűzoltóautó érkezik az alakulótér sarkán lévő, összetört személykocsihoz. A tatabányai lánglovagok rövid időn belül kiszabadítják a kocsiban rekedt súlyos sérültet, majd azt is bemutatják, hogy miként lehet gyorsan és szakszerűen eloltani egy lángoló autót.

Vannak olyanok is, akik nem a látnivalókban gyönyörködnek, hanem izmaikat melegítve készülnek egy hatalmas megmérettetésre. A laktanyai nyílt nappal egy időben rendezik meg ugyanis a Hadipróba 2009 elnevezésű verseny dunántúli döntőjét.

– Huszti tábornok felajánlotta, hogy a dandár szívesen adna helyet a döntőnek, s mi éltünk ezzel a lehetőséggel – mondja az egyik szervező, Soós Gyula őrnagy, a Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság főtisztje, mikor arról faggatom, hogy mi is egészen pontosan ez a verseny?

Megtudom: a veszprémi székhelyű parancsnokság több, dunántúli középiskola kezdeményezésére látott megszervezni a Hadipróba 2009 elnevezésű versenyt, mégpedig az elmúlt években megrendezett bevetés próbák mintájára. Ezen a versenyen a középiskolák és gimnáziumok harmadik és negyedik évfolyamos hallgatói indulhattak. Elődöntőket minden megyei toborzó és érdekvédelmi iroda rendezett, s ezekből a fordulókból a legjobb három-három csapat került be a dunántúli döntőbe. Azaz a kilenc megyéből összesen, 27, egyenként négy-négy tagú csapat méri össze a tudását. Mégpedig egy akadálypályán, kézigránát-dobásban, lövészetben és egy szellemi totóval.

Hamar elrepül a délelőtt. A délutáni programot a városi és a környékbeli mazsorett-csoportok bemutatója nyitja, majd a tatai dandárzenekar látványos gyepshow-jában gyönyörködhetnek a nézők. A dalok között felhangzik a dandárinduló is, amely a zenekar vezetőjének, Balázs Attila századosnak a szerzeménye.

Ezután következik az egész laktanyai nyílt nap kétségkívül leglátványosabb része: a dandár harci-támogató és lövészzászlóaljának katonái komplex harcászati bemutatót tartanak. A közönség először mozgás közben láthatja a T-72-es harckocsit, valamint a BTR-80 harcjárművet. „Tank balett" – fogalmazzák meg többen is a látottak után véleményüket, amikor a két hatalmas lánctalpas egyszerre, szinte szinkronban mozog egymással. Az már csak tényleg hab a tortán, hogy a harckocsik légvédelmi géppuskáinak zaja meglepi a nézőket, akik azon is elcsodálkoznak, hogy milyen amikor egy tank „ködösít"…

A bemutató végén egy harckocsikkal megerősített lövész szakasz veri vissza az „ország területére betört ellenséget", a fegyverropogást látványos manőverek egészítik ki, például egy BLG-60-as hídvető harckocsi azt mutatja be, hogy miként kell néhány másodperc alatt „áthidalni" egy, a gyalogosok számára leküzdhetetlen, kis szélességű folyót.

– Úgy vélem, a laktanyai nyílt nap elérte célját. Egyrészt azért szerveztük meg, hogy az alakulat erősítse társadalmi

kapcsolatait. Másrészt pedig a toborzás is kiemelt célunk volt. Nos, több, mint négyszáz érdeklődő látogatott el a tatabányai toborzóiroda sátrához, akik közül többen azt is jelezték, hogy szeretnének szerződéses, vagy éppen hivatásos katonai pályára lépni. Összességében pedig csaknem kétezer látogatót fogadtunk. Emellett a délelőtti órában személyes megbeszélést folytattam a környékbeli települések, nyílt napra meghívott polgármestereivel. Sikerült az elmúlt néhány évben felmerült problémákat, például a szomódi gyakorló-, és lőtérrel kapcsolatos kérdéseket megbeszélnünk – mondja el érdeklődésünkre az egész napos programot értékelve Huszti András dandártábornok, aki ezt követően elnézést kér, de távoznia kell, hiszen hamarosan elöljáró érkezik a laktanyába, s őt illő módon kell fogadnia.

Benkő Tibor altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka a közelmúltban beindult alapkiképzést, és az ennek végrehajtására létrehozott alapkiképző századot jön megszemlélni. Nem véletlen tehát, hogy az újonc honvédek ismételten fel kell sorakozniuk az alakulótéren. Ma már másodszor…

Benkő tábornok fogadása után a Hadipróba 2009 vetélkedő résztvevői veszik birtokukba a murvázott alakulóteret. A verseny véget ért, most következik az eredményhirdetés. A feszült csendben is érződik a nagy izgalom. Aztán kiderül az első helyen a McPróbállak nevet viselő csapat végzett. Õk Székesfehérvárról, a gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolából érkeztek. Második az Euroforce nevű csapat lett. E „négyesfogat" Pécsről, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium és Kollégiumból utazott Tatára. A dobogó harmadik fokára pedig a Csontdaráló névre keresztelt csapat állhat fel. Õk Kaposvárról, a Munkácsy Mihály Gimnáziumból érkeztek.

Természetes, hogy a többiek csalódottak egy kicsit, de azért tisztelettel megtapsolják a győzteseket. A sorok közül azonban több helyről kihallatszik a fogadalom: „jövőre mi nyerünk!"

További képek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Tóth László