Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ötven éve a honvédségi nyugdíjasokért

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: a szerző felvételei |  2021. július 16. 14:32

Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Bem József Honvéd Nyugdíjas Egyesület. A kerek évforduló alkalmából július 16-án, pénteken, Jánoshalmán rendezett ünnepségen jelen volt Szűcs Lóránd dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Irányítási és Válságkezelési Főosztály vezetője is.

Ötven éve a honvédségi nyugdíjasokért (1)

Jánoshalmán, az egykori katonaváros tiszti klubjának épületében, ma a néhai Imre Zoltán táncművész nevét viselő művelődési központban találkoztak az 50 évvel ezelőtt, 1971-ben alapított Bem József Honvéd Nyugdíjas Egyesület tagjai. A kerek évfordulót ünneplőket a szervezet elnöke köszöntötte. Györgypál Csaba nyugállományú alezredes beszédében felelevenítette az egyesület elmúlt évtizedeinek történetét, hangsúlyozva az elért eredményeket.

Ötven éve a honvédségi nyugdíjasokért (6)

Czeller János, a város polgármestere köszönetet mondott a szervezet tagjainak áldozatkész munkájukért, amely keretében sokszor nyújtottak szociális segítséget az egykor Jánoshalmán szolgálóknak.

Az ünnepségen - amelyen részt vett Szűcs Lóránd dandártábornok, a HM Katonai Irányítási és Válságkezelési Főosztály vezetője is - felolvasták dr. Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának köszöntőlevelét, majd a jelenlévők elismerések, ajándékok átadásával és a Bem József Honvéd Nyugdíjas Egyesület csapatzászlójára helyezett zászlószalagokkal fejezték ki elismerésüket az idén 50 éves szervezet tagjai előtt.

Ötven éve a honvédségi nyugdíjasokért (13)

A határközeli Jánoshalma a második világháború lezárását követően vált stratégiai fontosságú helyőrséggé. A város laktanyáját a legszigorúbb titoktartás mellett kezdték el felépíteni 1951-ben. Első hazai alakulatát, a PF 9398 számozású páncéltörő tüzérezredet az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően feloszlatták, helyükre egy szovjet páncélosszázad költözött. Őket egy később Nagykőrösre áttelepített, szintén szovjet légvédelmi ezred követte.

Ötven éve a honvédségi nyugdíjasokért (4)

Miután a szovjet erők elhagyták a várost, sokáig úgy tűnt, hogy a jánoshalmai laktanya üresen marad, végül azonban a kiskunfélegyházi 7. Gépkocsizó Lövészhadosztály 102. vegyes légvédelmi tüzérosztálya vette birtokba. A hatvanas évek második felében ezredszintű szervezetté fejlesztették: számos előfelvett főiskolás és egyetemista fiatal kiképzését is itt biztosították, egészen a nyolcvanas évekig. A rendszerváltást követően 1990. október 31-én az ezredet áthelyezték, a helyőrséget felszámolták, s ezzel Jánoshalma búcsút intett az utolsó itt szolgáló katonai alakulatnak is.

Az egykori katonaváros nyugállományú katonái és honvédségi nyugdíjasai a mai napig örömmel idézik fel a korábbi évtizedek emlékeit, őrizve az itt szolgálók emlékét.

Kapcsolódó cikkek
×