Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Párizs is küld összekötő tiszteket a líbiai felkelőkhöz

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. április 21. 8:27

Franciaország is küld katonai tanácsadókat Líbiába a Kadhafi-ellenes felkelők támogatására, s azok az ellenzéket tömörítő Átmeneti Nemzeti Tanácsnál (ÁNT) látják el szolgálatukat – jelentette be szerdán a francia kormányszóvivő. A felkelők képviselője pedig azt közölte: meghívta a francia elnököt Bengáziba. Francois Baroin ismételten kizárta, hogy Párizs harcoló egységeket küld az észak-afrikai országba.

„Lesz néhány összekötő tiszt az ÁNT-nál, egész kis számban, hogy megszervezze a civil lakosság védelmét" – hangsúlyozta a szóvivő. Közlése szerint a tisztek száma kevesebb, mint tíz.

A bejelentéssel egy időben fogadta hivatalában Nicolas Sarkozy francia államfő Musztafa Abdel-Dzsalílt, az ÁNT vezetőjét. A felkelők képviselője a háromnegyed órás megbeszélés után azt közölte, hogy meghívta a francia elnököt Bengáziba.
„Úgy gondolom, hogy (a látogatása) nagyon fontos lenne a forradalom morálja szempontjából" – mondta Abdel-Dzsalíl. Hozzátette: „Franciaországnak és mindazon országoknak, amelyek támogattak minket, nagyon fontos szerepük lesz a líbiai nép jövője szempontjából". A líbiai politikus üdvözölte a francia elnöknek azt a „bátor döntését", hogy a „kezdetektől támogatta a líbiai forradalmat" azzal, hogy elismerte az ÁNT-t.

Franciaország elsőként ismerte hivatalosan legitim líbiai tárgyalópartnerként az Átmeneti Nemzeti Tanácsot március 10-én, amikor Sarkozy hivatalában fogadta a testület háromtagú delegációját. Azóta csak Olaszország és Katar tett hasonlóképpen.

„Az ÁNT hatóságaival kötött kétoldalú együttműködésünk keretében Franciaország egy kisebb számú tiszti csoportot küldött a Bengáziban állomásozó különleges képviselőnk mellé, akik az ÁNT-nál látják el szolgálatukat" –  erősítette meg a kormányszóvivő bejelentését a külügyminisztérium szóvivőhelyettese.

Christine Fages elmondta: a tisztek feladata elsősorban „technikai, logisztikai és szervezési tanácsokkal ellátni" a líbiai ellenzéki testületet „a polgári lakosság védelmének megerősítése és annak érdekében, hogy az egészségügyi és humanitárius segélyek elosztása javuljon".

1595917521
A brit kormány kedden jelentette be, hogy katonai tanácsadókat küld Líbiába. William Hague külügyminiszter azt közölte, hogy a brit hadsereg szakértői az ellenzéki erők északkelet-líbiai központjában, Bengáziban állomásoznak majd. A miniszter szerint a kontingenst „tapasztalt brit katonatisztekből" állítják össze.

A líbiai felkelők egy része már szárazföldi beavatkozást sürget, ezt azonban eddig Párizs és London egyaránt kizárta.

A Kadhafi-erők által hetek óta ostromlott Miszrátát ellenőrző felkelők egyik képviselője kedden közölte: megvédelmezésük érdekében „hivatalosan" is szárazföldi beavatkozásra kérik a nyugati országokat. Núri Abdallah Abdullati elmondta, hogy brit és francia erők küldését kérik „humanitárius megfontolásokból". Hozzátette, hogy a miszrátai felkelők – akik nem állnak közvetlen kapcsolatban a nyugati hadi koalícióval – kérésüket a Bengáziban székelő Átmeneti Nemzeti Tanácson keresztül, a múlt héten levélben juttatták el a nyugati koalícióhoz, de választ még nem kaptak rá.

Gérard Longuet francia védelmi miniszter a szerdai kormányülést követően megerősítette a hivatalos francia álláspontot, de hozzátette, hogy a kialakult helyzet miatt a szárazföldi beavatkozás kérdése „megérne egy nemzetközi reflexiót". Alain Juppé külügyminiszter kedden viszont úgy nyilatkozott: „teljességgel ellenzi" a lehetőséget.