Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pécsen tartott tájékoztatót a honvédelmi miniszter

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: a minisztérium felvételei |  2022. február 18. 13:08

„A nyugállományúak egy életen át szolgálták a Magyar Honvédséget. Szükségünk van a tapasztalatukra, egyben kötelességünk gondoskodni róluk” – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter Pécsen, a nyugállományú katonák és honvédségi nyugdíjasok számára tartott beszélgetéssorozat legutóbbi állomásán.

nyugállományú_PÉCS (4)

Előadásában hangsúlyozta: célunk egy modern, ütőképes hadsereg megteremtése, amely megfelel a 21. század kihívásainak, így garantálva a térség, Magyarország és a magyar emberek biztonságát.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter kitért arra, hogy a 2017-ben indított Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program két részből tevődik össze: a haderőfejlesztésből, amely lehetőséget teremt a technikai eszközök beszerzésére, hadrendbe állítására, valamint a hazai védelmi és hadiipar fejlesztésére, a kutatásra, a fejlesztésre és az innovációra. A honvédelmi rész a humánpolitikai, kiképzési, oktatási és toborzási célokra fókuszál. Azonban továbbra is az ember, a katona a legfontosabb.

nyugállományú_PÉCS (2)

Ennek tükrében dolgozták ki a katonai életpályamodellt és remélik, hogy minden eddiginél vonzóbbá tehetik a fiatalok számára a katonai hivatást. E célt szolgálja a Honvéd Kadét Program, továbbá új alapokra helyezték a honvédtiszt képzést is. Az Önkéntes Tartalékos Rendszer ugyancsak sikertörténet, amire bizonyíték, hogy immár több mint 11400 tartalékos katonája van Magyarországnak.

nyugállományú_PÉCS (3)

A miniszter arról is beszélt: fontos, hogy a katonák ne csak aktív korban legyenek a társadalom elismert tagjai, ezért az Obsitos és Veterán Program által kedvezményekkel is segítik a nyugállományúakat. „Azért is szükséges megbecsülni őket, mert tapasztalatuk, példaadásuk pótolhatatlan a következő nemzedékek számára. Térségünk romló biztonsági helyzete jól példázza, hogy hazánk csak elhivatott, képzett és kiképzett katonákkal, valamint ütőképes hadsereggel lehet biztonságban” – hangsúlyozta Benő Tibor.

nyugállományú_PÉCS (1)

A tájékoztató résztvevői az előadást követően több téma kapcsán tettek fel kérdéseket a tárca vezetőjének. Szó esett az Obsitos Program részleteiről és a nyugállományú klubok támogatásáról is. A fórum résztvevői elismerően szóltak az elmúlt időszak beszerzéseiről, és a haderőfejlesztési program eddig elért eredményeiről.

nyugállományú_csoportfotó