Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pokolgépes robbantás Északnyugat-Pakisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. szeptember 23. 7:19

Egy út mentén elhelyezett pokolgépek robbantak fel embereket szállító járművek mellett Északnyugat-Pakisztánban, a detonációban legalább öten életüket vesztették, és hatan megsebesültek – közölte szeptember 22-én, csütörtökön egy kormányzati illetékes. Adalat Hán elmondta, hogy a robbantás előző nap történt a Badzsur törzsi területen fekvő Csamarkand térségben, az afgán határ közelében.

A helyi urdu nyelvű tévé beszámolója szerint ismeretlen fegyveresek két robbanószerkezetet helyeztek el az út mentén, amelyek akkor léptek működésbe, amikor három utasszállító teherautó haladt el mellettük. Két jármű teljesen megsemmisült, míg a harmadik csak részben. A halottak között nők és gyerekek is vannak. A sebesülteket a közeli kórházba szállították.

Egyelőre senki sem vállalta magára a terrorcselekmény elkövetését.

A pakisztáni hadsereg a közelmúltban több hadműveletet hajtott végre Badzsurban, hogy megtisztítsa a térséget a tálib lázadóktól.

Kedden 60 síita muzulmánt iráni zarándoklatra szállító buszt támadott meg négy fegyveres. A merénylet az Iránnal határos délnyugati Beludzsisztán tartományban, Masztung település környékén történt. Huszonhatan meghaltak, harmincan megsebesültek. A beszámolók szerint a támadók motorkerékpárokkal elállták a busz útját, majd a fegyveresek megrohamozták a járművet.

Pakisztán lakosságának többsége szunnita mohamedán. Általában békében élnek a síitákkal, de mindkét oldalon vannak szélsőségesek, akik erőszakos eszközökhöz folyamodnak. A két vallási irányzat ellentétei a hetedik századig nyúlnak vissza.