Aki mindig elég közel volt… (1.)

„A háborúban az embernek vagy gyűlölnie vagy szeretnie kell valakit, mert ha nincs állásfoglalása, nem bírja elviselni" – vallotta. Érdemes megfigyelnünk, hogy képeiben nem csupán történelmi események sűrűsödnek össze, hanem emberi drámák. Kijelenthetjük, hogy Capa a humánum védelme érdekében fényképezett és nem a szenzációt kergette. Mindig az eseményeknek kiszolgáltatott ember áll nála a középpontban. John Steinbeck író szerint barátja az érzelmeket fotózta, amikor a konkrét jelenség mögé nézett.

Mindezek mellett tény: Robert Capa rendkívül színes egyéniség volt. Nyughatatlan kalandvágyó, vagány, nagy dumás, közismert bohém, jóképű szívtipró, aki nem vetette meg a nagy mulatozásokat, a jó ételt, italt és a szerencsejátékot sem. Ám voltaképpen igazán komolyan csak a munkáját vette: ezt bizonyítja közel húsz év alatt készített, majdnem hetvenezer negatívból álló hagyatéka. A harcmezőn bátor volt, de nem fölöslegesen vakmerő és állandóan mérlegelte: mennyit érdemes kockáztatni egy-egy képért.

Amikor az amerikai hadsereg fényképész-egységének felkészítésében vett részt, kiemelte: „A harcban nem oda kell menni, ahol lőnek, hanem oda, ahol a képek vannak."

Annak ellenére, hogy fiatal korában barátai és családja vásott kisfiúnak ismerték meg, és hogy megannyi csínytevésben részt vett, Capa érzékenységgel viseltetett környezete iránt, így már akkor sokan kedvelték.

Richard Whelan, Capa életrajzírója szerint népszerűségét vidám természetén túl barátai iránt tanúsított állhatatosságának és nagylelkűségének köszönhette. Egyszer például, amikor egyik társa megsérült egy meccsen, elkísérte őt a villamosig, azután, mivel saját jegyre már nem futotta, a villamos mellett szaladt, amíg társa le nem szállt, majd hazáig kísérte őt. 

Hogyan lett fotográfus? 1931-ben baloldali tevékenysége miatt letartóztatták, és apja közbenjárására csak azzal a feltétellel került szabadlábra, ha érettségi után azonnal elhagyja az országot. Pár hét elteltével Berlinbe utazott, ahol újságírást tanult, és egy fotóügynökségnél kifutófiú lett. Capa itt döntött élete hivatásáról, amit a következőképpen kommentált: „Tanulmányaim közben szüleimnek elfogyott a pénzük, ezért úgy döntöttem, fényképész leszek, mert ez áll legközelebb az újságíráshoz, ha az ember nem beszél idegen nyelvet."

Első fontos megbízatását sikeresen teljesítette: Koppenhágában, Trockij előadásáról készített felvételét (balra) egész oldalon hozta a Weitspiegel. Mi olyan különleges ezen a képen? Lev Trockijt 1929-ben száműzték a Szovjetunióból. Egy dán diákcsoport meghívására érkezett Koppenhágába, ahol egy stadionban 2000 fős hallgatóság előtt tartott előadást az orosz forradalom történetéről.

Mivel a beszéd alatt tilos volt magnéziumlámpával villogtatni, ráadásul az állványokkal, nagyméretű lemezes gépekkel, lámpákkal felszerelt kollégákat biztonsági okokból nem engedték be a stadionba, egyedül a kisfilmes Leicával dolgozó Capa tudott közelről, az adott fényviszonyokat kihasználva hatásos képet készíteni a karizmatikus egyéniségű előadóról.

Aztán eltelt két év és Hitler hatalomra jutásával együtt Németországból is menekülnie kellett. Párizsba ment, ahol bizony az első években André Friedmann igen sanyarú körülmények között élt. Olyannyira, hogy ha már senkitől sem tudott kölcsönkérni, gyakran mindössze vízben oldott cukor volt a napi betevője. A probléma az volt, hogy fényképeit a fenti franciásított magyar zsidó névvel nem igazán lehetett eladni. Ekkor akkori szerelmével, Gerda Taroval együtt (jobb oldali képünkön) kidolgozták Robert Capa, a híres amerikai haditudósító teljes mértékben kitalált alakját.

Miután André ez alatt a fedőnév alatt kezdett publikálni, népszerűsége szinte egyik napról a másikra nőtt. 1936-ban már a leghíresebb lapok (Vu, Regards) közölték a spanyol polgárháborúról készített felvételeit. Ezek közül a leghíresebb és egyben a legvitatottabb Capa-kép a milicista halála. Megvádolták, hogy beállított jelenetet fotózott, aztán a helyszínt vonták kétségbe – igazságtalanul. A lényeg azonban az, hogy semmiféle disputa nem változtathatja meg a kimagasló kép időtlen üzenetét. A milicista halála a spanyol polgárháború páratlan szimbólumaként mutatja be a halált, minden háború esszenciáját, magába foglalva a nyomorúságot és a szenvedést.

„Nincs szükség trükkökre, hogy az ember képeket készítsen Spanyolországban. Nem kell beállítani sem a gépet, sem az embereket. A képek ott vannak, csak lencsevégre kell kapni őket. Az igazság a legjobb kép, a legjobb propaganda" – nyilatkozta egy ízben Capa.

(Folytatjuk…)