„Nem tehetjük meg, hogy nem vagyunk mellettük”

Oláh Emil alezredes külszolgálata január 16-ától július 28-áig tartott. „Fél éves missziója során a kontingens kulturális programjainak szervezésében és irányításában is részt vett, s ezzel kiemelkedő módon hozzájárult az állomány szabadidejének kulturált elöltéséhez" – állt az oklevélben, amelyet a protestáns tábori lelkész július 26-án vehetett át az EUFOR parancsnokhelyettesétől, a magyar nemzeti rangidőstől, Gulyás Zoltán dandártábornoktól.

Kissé meglepődtem, de természetesen jól esett az elismerés. Ugyanis azt vallom, amit Bono, az ír énekes fogalmazott meg egyszer, amikor a sikereiről kérdezték: „rémisztő volna számomra, ha én egyedül szólóznék. Ezért körülveszem magam egy együttessel, ezekkel a nagyon belevaló gyerekekkel. Szóval lehet, hogy azért nem oszlott még fel az együttes, mert a tagok megértették ezt: bár én csak az egynegyed része vagyok a U2-nak, több vagyok így, mint ha egyedül lennék valami másnak az egésze."

A Protestáns Tábori Püspökség hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordít a külföldi missziókban szolgáló katonák lelki gondozására, és sok protestáns tábori lelkész vállalja maga is a külszolgálatot. Miért?

Azért, mert, ahol magyar katona szolgálatot teljesít és igényli a lelki támaszt, mi nem tehetjük meg, hogy nem vagyunk mellettük, és nem bátorítjuk őket.

Mi a nehezebb feladat: külföldön, vagy itthon teljesíteni a lelkészi hivatásból adódó feladatokat?

Szerintem lelkészi feladatot sokkal könnyebb egy külszolgálat alatt ellátni, mint itthoni környezetben. Gondoljunk csak bele, míg itthon a nyolc óra munka után mindenki rohan és intézi a saját és családja dolgait, addig kint van idő átértékelni sok mindent: mi az, ami hiányzik az életünkből, mi az, ami kimaradt, mi az, amit meg tudok még tenni. Egyszóval az ember sokkal fogékonyabb a lelki dolgokra. És hála Istennek nem csak gondolkodnak, hanem cselekszenek is.

Félnek-e a misszióban szolgáló katonák? Csökkentheti, oldhatja-e ezt a félelmet bennük a tábori lelkész?

Ön a mostani missziója során nemcsak tábori lelkész, de kommunikációs tiszt is volt. Hogyan tudta a kettőt összeegyeztetni? Melyik volt a nehezebb feladat?

Igen, elvállaltam és szívesen csináltam ezt a feladatot. Nem kellett mást tenni, mint a katonák között lenni, velük együtt lélegezni, elkísérni őket lövészetre, gyakorlatokra, bemutatókra, sporteseményekre, kulturális rendezvényekre és az ott szerzett tapasztalatokat papírra vetni, másokkal megosztani. Számomra e két hivatás egymásra talált.

Fotó: Tóth László (Képeink az augusztus 3-i tatai visszafogadó ünnepségen készültek.)