Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nő a nőkért

Szöveg: MH PRT Szóvivő |  2011. augusztus 6. 12:15

A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT), S9 (CIMIC – civil-katonai kapcsolatok) részlegének tisztje rengeteget dolgozott azért, hogy jobb körülményeket teremtsen a Baghlan tartományban nehéz körülmények között élő nők és gyerekek számára. A katonatiszt korábban már szolgált a PRT hatodik váltásával Afganisztánban és csakúgy mint akkor, felelősségi területe most is a nő,- a gyerek,- oktatás- és egészségügy volt.

Hogyan került kapcsolatban a különböző nőszervezetekkel?

Két évvel ezelőtt és most is megkaptam azoknak a szervezeteknek a neveit és elérhetőségeit, amelyek a nők és a gyermekek oktatásával foglalkoznak és kapcsolatban állnak a magyar PRT-val. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy a két évvel ezelőtt tevékenykedők közül csak egy-két szervezet szűnt meg, a többi még mindig létezik, és nagy erőkkel dolgozik a folyamatosság fenntartásáért. A Nőügyi Hivatal vezetője és az egyetlen női Shura tag személye sem változott, ezért úgy gondolom, igazán könnyű dolgom volt a régi, illetve újabb kapcsolattartó személyeket felkutatnom. A két vezető pozíciót betöltő hölgy személyében erős, fáradhatatlan, segítőkész és nagyon barátságos jellemet tisztelhetek.
Itt, Baghlan tartományban szájról szájra terjedt, hogy visszajöttem, az első hónapban már tíznél több volt azoknak a szervezeteknek a száma, akikről tudtam, hogy mindenképp meg szeretnék látogatni, s a telefonom csak csörgött és a táborban is egyre többen kerestek meg különböző kérdésekkel.

Mit tett az afgán nőkért?

Még otthon elkészítettem egy tervet, mely részletesen vázolta az elgondolásaimat az Afganisztánban töltött fél évre. Parancsnokaim jóváhagyták, így még a felkészülés ideje alatt megkezdhettem a különböző humanitárius anyagok begyűjtését, válogatását. Mindezért hálával tartozom az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Humánszolgáltató Iroda teljes állományának és az itt velünk szolgáló református tábori lelkésznek, aki megértette, hogy ha már egy emberen tudunk segíteni az is nagy segítség. A gyűjtésnek köszönhetően kiérkezésünkkor már rendelkeztünk majdnem két tonnányi ruhákból, cipőkből, játékokból álló készlettel és ezen felül különböző kézműves és főző tanfolyamokhoz szükséges eszközökkel, ami magabiztosságot adott a munka kezdetéhez. Ennek köszönhető, hogy minden működő női szervezetet – a CIMIC támogatáson túl – el tudtunk látni olyan anyagokkal, amelyeket hasznosan használhattak fel. Emellett személyesen is meglátogattam a női szervezeteket – már amennyire a biztonsági körülmények engedtek –, valamint a helyi börtön női lakóinak háromezer amerikai dollár értékben osztottunk ki higiéniás csomagokat. A Deh Sallahban található Özvegyek házában élő hölgyek és gyermekeik részére pedig egy teherautónyi segélyanyagot szállítottunk ki. Több alkalommal rendeztünk segélycsomag-osztást, s az ilyen esetekben a shura vezetők, vagy a Nőügyi Hivatal vezetője által összeállított névsor alapján, a legjobban rászorultak részesültek élelmiszer-, vagy más segélyekben.
Májusban egy Workshop keretében kiállítás-, és vásárt rendeztem, ahol a női szervezetek saját, kézzel készített termékeit mutathatták be és árusíthatták a tábor lakói számára.
Az egyik legnagyobb álmom valósult meg, mikor megrendezhettem a három részből álló női kurzusok levezetését a CIMIC házban. Az első alkalommal kötés-horgolás, a második alkalommal hímzés, majd ezt követőn pedig egy kölcsönös főzőtanfolyam szerepelt a programban. Örömmel töltött el, mikor afgán hölgyeket láttam, amint Magyarország körvonalait hímezgetik, vagy mikor velük együtt dagaszthattam az itt ismert „nan" kenyeret.

A helyi nők hogyan fogadták önt?

Mivel már ismertek korábbról, az első találkozáskor nagyon pozitívan álltak hozzám. Igazán akkor éreztem először, hogy bizalmukba fogadtak, mikor a Nooria Hameedi – a tartományi shura női tagja – megkérdezte: tudom-e mennyire tisztelnek engem itt a nők? Nem értettem miért és mire mondja ezt. Aztán elmagyarázta, hogy ebben az országban mindenki a saját, idegen kultúráját próbálja ráerőltetni a helyiekre, én pedig próbálok a helyi kultúrával azonosulni. Például azzal is, hogy kendőt viselek munka közben.
Azokat az érzéseket sem fogom soha elfelejteni, mikor kendőjüket levetve – ami annak a jele, hogy idegen környezetben, de felszabadultan és önfeledten töltik idejüket – jókedvvel, énekelgetve együtt kötött vagy éppen hímzett a politikus asszony, a rádió-, az árvaház-, az óvoda-, nőügyi szervezeteinek vezetőivel, vagy a Magyarországra ösztöndíjat nyert diáklányokkal.

Hogyan tudta segíteni az afgán gyerekeket?

Eleinte a Magyarországról kiszállított anyagokkal gazdálkodtam, majd a szabadságos járatokkal sikerült két alkalommal is feltölteni a leapadt készleteinket, köszönhetően a debreceni humánszolgálató iroda segítőkészségének. A tartományban működő nyolc óvodában tettünk látogatást és készítettünk részletes felmérést állapotukról, közösen a Baghlanban állomásozó német alegység összekötő tisztjével. A német tisztnek köszönhetően már meg is érkezett a táborunkba Németországból az a több mint háromszáz kilogramm segélyanyag, amit egy későbbi időpontban, a CIMIC anyagokkal együtt fogunk kiosztani.
A táborban több alkalommal is vendégül láttunk egy-egy óvodás csoportot, vagy az árvaház gyermekei közül néhányat. Például a helyi óvódás gyermekek énekeltek a táborban szolgáló anyukáknak, az anyák napja alkalmából. A gyereknapon a  lurkók elsajátíthatták el a helyes fogmosás szabályait, rajzolhattak, festhettek. Tartományi szinten az Oktatási Hivatal vezetőjétől kapott kimutatás alapján megpróbálunk az S9 részleg felelős tisztjeivel együtt minél több iskolába eljutni és az ottani igazgatók által kért kéréseket teljesíteni. Számtalan iskolafalat, kaput építtettünk, fúrt kutakkal ivóvízhez juttattunk gyermekeket, sátrak, iskolapadok-, asztalok adományozásával, vagy más iskolai felszerelésekkel tettük könnyebbé a tanulók mindennapjait.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium által tavasszal megrendezett magyarországi ösztöndíjas programra hét diák nyert felvételt, akik között két lány is van, és ez engem igen nagy örömmel tölt el.
Egy CIMIC program keretén belül hét járás kilenc egészségügyi létesítményét támogattuk egészségügyi anyagokkal, épületfejlesztésekkel, valamint renoválásokkal.

A PRT parancsnoka hogyan viszonyul az ön feladataihoz?

Azt tapasztaltam, hogy a parancsnokság állománya egyenlő jogokkal és súllyal kezelte a nők helyzetét már a kezdetektől fogva. Mikor a NOWRUZ, azaz az iszlám újév alkalmából megkezdtük a tervezéseket, a parancsnok számára nem is volt kérdéses, hogy a tradicionális ünnepi faültetés egyik helye a Nőügyi Hivatal legyen. Nekem ez a munkám elismerése.
Büszke vagyok, hogy ilyen vezetőséggel szolgálhatok, akik megteremtik számomra a feltételeket és minden szinten támogatják a munkámat.

Mi motiválja önt a munkájában?

Erre a kérdésre az egyik kedves idézetemmel válaszolok:
„Ha valaki igazán szeret, mindig ugyanaz a csoda
megy végbe: minél többet ad, annál több lesz neki." A rengeteg mosoly, boldog arc, valamint a gyerekekkel és nőkkel együtt töltött idő. Vagy éppen az a palacsinta, melyet az én receptemből tálalnak egy családi ebéd alkalmából…