Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendőröket megelőzve végeztek az élen

Szöveg: Cseszreginé Csekei Judit százados |  2010. november 16. 6:01

A Magyar Honvédség csapata nyerte a rendvédelmi szervek országos és meghívásos fekvenyomó és felhúzó versenyét. A katonák egyetlen hölgytagja, Szabó Szilvia százados egyéniben is a dobogó legfelső fokára állhatott. A Kaposváron megrendezett versenyen hét csapat több mint 200 versenyzője mérte össze erejét.

A katonákat, rendőröket, tűzoltókat, büntetés-végrehajtásban dolgozókat és polgárőröket felvonultató mezőny mindkét – azaz fekvenyomó, illetve felhúzó – versenyszámban szabadidős, valamint profi versenyző kategóriában indulhatott. Ezen belül természetesen férfi/női, valamint súlycsoport/korcsoport bontásban küzdöttek egymással a versenyzők.

Szabó Szilvia százados, az ezred testnevelő tisztje szabadidős (tehát nem igazolt sportoló) kategóriában, a 67,5 kg-os súlycsoport senior korcsoportjában mind fekvenyomásban, mind felhúzásban aranyérmet szerzett.

A kaposvári, szolnoki, szentesi, pápai, szentendrei, debreceni és győri katonát is a soraiban tudó MH válogatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség csapatát megelőzve nyerte meg a szabadidős kategória összevont csapatversenyét.

A százados asszony elmondta, az ilyen és ehhez hasonló rendezvények erősítik a sportbarátságokat, segítik a rendvédelmi szervek közötti kapcsolatápolást.

A honvedelem.hu Szabó Szilviával készített korábbi interjúját itt olvashatja!

1595910041