Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Repeszlőszereket találtak a patak partján

Szöveg: Szűcs László |  2010. augusztus 2. 11:46

A harmincadik héten, azaz július 26. és augusztus 1. között 52 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül tizennégy esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült világháborús robbanószerkezetek közvetlenül emberéleteket veszélyeztettek.

Hadházi Edina szakaszvezető, az alakulat felderítő részlegének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 1306 bejelentést kaptak.

Július 26-án a Somogy megyei Nagybajomra kellett kivonulniuk a tűzszerészeknek, mivel a 61-es számú főút mellett, közterületen több, a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet találtak. A Sulykovszki Róbert főtörzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránát került elő a földből. A gránát mellett egy kézigránát maradványt, valamint egy 120 milliméteres aknavetőgránát stabilizátorának maradványait is megtalálták a tűzszerészek, akik a „leleteket" a közelben kijelölt robbantási helyen meg is semmisítették.

Ugyanezen a napon a főváros II. kerületében is akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. A Páfrány utcán keresztül folyó patak partján, területrendezés közben ugyanis két darab, 40 milliméteres, magyar gyártmányú repeszlőszer került elő. A veszélyes szerkezeteket a Pásztor Norbert főtörzsőrmester vezette tűzszerész járőr, a közelben kijelölt helyen semmisítette meg.

Ugyancsak július 26-án, a Pest megyei Zsámbékra is ki kellett vonulnia a Pásztor Norbert főtörzsőrmester vezette tűzszerész járőrnek. A településen ugyanis, a Magyar utcában található általános iskola pincéjének felújítása közben két darab, 42 mintájú kézigránátot találtak. A világháborús szerkezeteket a tűzszerészek elszállították a helyszínről, és a közelben kijelölt helyen meg is semmisítették.

Július 28-án, a Komárom-Esztergom megyei Nyergesújfalura hívták a Magyar Honvédség tűzszerészeit, mivel a Frankel Leó utcában található nyitott magánterületen a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet találtak. A Kelemen Ferenc törzsőrmester vezette járőr megállapította, hogy egy darab, AO–2,5 típusú, szovjet gyártmányú bomba került elő a földből, amelyet a helyszínről elszállítottak, ám a közelben kijelölt robbantási területen megsemmisítettek.

Július 30-án a Fejér megyei Dinnyésről érkezett a telefonhívás a tűzszerész ügyeletre, amelyből kiderült, hogy a település vasútállomásának közelében, a sínektől mindössze tíz méterre egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátot találtak. A veszélyes szerkezetet a Gelencsér Imre törzsőrmester vezette járőr, a közelben kijelölt helyen semmisítette meg.

Ugyancsak július 30-án, a Pest megyei Gyálon, az M0-ás autóút épülő szakaszánál került elő a földből egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránát. A veszélyes szerkezetet a Gelencsér Imre törzsőrmester vezette járőr felrobbantotta.