Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Segítségre készen

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Kertész László |  2021. március 9. 20:55

A koronavírus-járvány elleni védekezést támogatva a honvédség március 8-tól segíti az ország működése szempontjából stratégiai fontosságú vállalatokat - ebbe a körbe tartozik a Bonafarm Zrt. is. Az erről szóló megbízólevelet Boros Imre őrnagy, veszélyhelyzeti kapcsolattartó tiszt március 9-én, kedden adta át a cég budapesti székházában Éder Tamás PR és vállalati kapcsolati igazgatónak.

Bonafarm  (1)

A honvédség – mint Magyarország számos más, stratégiai fontosságú vállalatánál – szükség esetén kész és képes gyors, hatékony segítséget nyújtani az ország élelmiszerellátásában fontos szerepet betöltő Bonafarm Zrt.-nek is.

A megbízólevél átadásakor Éder Tamás elmondta: a vállalat vezetésének reményei szerint - 2020 tavaszától eltérően - ezúttal nem lesz szükség a honvédség bevonására. Ugyanakkor hangsúlyozta: a tavalyi tapasztalatok alapján arra számíthatnak, hogy egy esetleges, átmeneti határzár esetén - ami a nemzetközi fuvarozást is alapvetően érinti - a határon elakadt szállítmányok gyors „kiszabadításában” a honvédség hathatós és azonnali segítséget képes nyújtani. Így sem a gyártásban, sem az ellátásban nem alakulnak ki fennakadások – tette hozzá az igazgató.

Bonafarm  (3)

Mint elhangzott: Boros Imre őrnagy és a Bonafarm Zrt. vezetése a következő két hét során folyamatos kapcsolatban lesz, így az esetleges segítségkérésre a honvédség a lehető leggyorsabban tud majd reagálni. A hetente végrehajtott telefonos vagy internetes egyeztetések mellett Boros őrnagy a nap 24 órájában elérhető, így bármilyen problémára gyorsan, a honvédség és a társszervezetek erőforrásait is igénybe véve segít megoldást találni.

Címkékkoronavírus
Kapcsolódó cikkek