Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Segítve az első lépések megtételét

Szöveg: kormany.hu |  2012. május 12. 7:08

A Magyarországon ösztöndíjjal tanuló, Afganisztánból – Baghlan tartományból − érkezett diákokhoz látogattak el az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ (MH CKELMK) katonái a napokban.

1595935549
2012 januárjában hét tanuló a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) ösztöndíjas oktatási programjának segítségével érkezett hazánkba Afganisztánból. A diákokat egy nagyon komoly, többfordulós felvételi vizsgarendszerben választották ki Pol-e-Khumri városban, ahol a magyar tartományi újjáépítési csoport (MH PRT) katonái szolgálnak. A magyar PRT a felvételi rendezvényeit és annak biztonságos lebonyolítását, a NEMFI szakértői delegációja pedig a pályázók kiválasztását és a felvételi megtartását biztosította. A program keretében jelenleg huszonnégy afgán hallgató tanul Magyarországon, más-más felsőoktatási intézményekben.

Az afgán fiatalok egy éven keresztül a magyar nyelvvel és a magyar felsőoktatási rendszerrel ismerkednek meg, majd terveiknek és képességeiknek megfelelően szakosodnak, valamint a különböző szakokon − építőmérnöki, orvosi, agrármérnöki − diplomát szereznek. A hét diák közül két lány is Magyarországon tanul, ezzel is szimbolizálva az afgán szemlélet változását és a nyitást Európa felé.

1595935549
A Balassi Intézet a magyar kultúra magyarországi és az egyetemes magyar kultúra külföldi bemutatásáért felel, tizenkilenc országban van jelen. A kollégium multikulturális jellegéből adódóan hidat képez népek és kultúrák között, így ismertetve meg a diákokat országunk nyelvével és értékeivel.

Végh Attila, a kollégium vezetője úgy fogalmazott: „a tanulókat a Balassi Intézet segíti az első lépések megtételében". Az első, s egyben bemutatkozó látogatáson az MH CKELMK katonái találkoztak az intézet igazgatójával. Szó volt az aktuális kérdésekről, s a katonák felajánlották segítségüket a továbbiakban is, hiszen Vida Szűcs Hajnalka főhadnagy már a kezdetektől mentorálja a hazánkban tanuló diákokat. A tanulók szorgalmasan gyakorolják a magyar nyelvet, többen már társalgási szinten beszélik.

A találkozón átadtak egy higiéniai és taneszközöket tartalmazó csomagot, amely az MH CKELMK parancsnokának és a Salgótarjáni úti épületben dolgozó alakulatok katonáinak adományaiból gyűlt össze.

(Magyar Honvédség Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ)