Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

London 2012 – Kozák Danuta aranyérmes!

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. augusztus 9. 11:25

Remek versenyzéssel aranyérmet nyert 500 méteren Kozák Danuta, a Domino Honvéd versenyzője a londoni olimpia augusztus 9-i, csütörtöki versenynapján. 

1595939764
A tavalyi, szegedi világbajnokságon és az idei, zágrábi kontinensviadalon ezüstérmes, 25 éves Kozák Danuta jól kapta el a rajtot, csak a címvédő ukrán Inna Oszipenko-Radomska haladt előtte egy darabig. A hajrában azonban alaposan megváltozott a helyzet, 350-től a magyar kajakos fokozatosan ellépett legnagyobb riválisától, és végül egy hajóhossz előnnyel nyert.

Kozák a magyar londoni küldöttség 13. érmét – a hetedik aranyat – szerezte meg.

Csipes Ferenc tanítványa Kőbán Rita 1996-os és Janics Natasa 2004-es sikerét követően szerzett ebben a számban olimpiai aranyérmet Magyarországnak.

„Megpróbáltam teljes erővel menni, nem figyelni másra, így fogalmam sem volt, hogy hol állok pontosan – nyilatkozta az MTI-nek Kozák Danuta. – Csak azt érzékeltem, hogy a mellettem lévő pályákon nincs senki, aki velem tart. A célban tudtam meg, hogy az elején a nagy riválisom, az ukrán belekezdett, és csak második voltam a féltávnál. Sajnos, nagyon nem tudtam aludni, hajnali fél négy óta fenn vagyok, azóta próbáltam magam nyugtatgatni. Plusz erőt adott, hogy az otthoni válogatón le tudtam győzni olyanokat, akik számos nagy sikert értek el. Remélem, ez még nem a csúcs, lesz még pár olimpián, és a négyessel is szeretnék további sikereket elérni. Nagyon boldog vagyok, jól sikerült minden: a felkészülés, az előfutam és a verseny is. Köszönöm mindenkinek, aki segítette a felkészülésemet."

1595939764

 Fotó: Kovács Tamás és Kollányi Péter (MTI)