Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sportból gyilkoltak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. szeptember 20. 5:40

Az első, tárgyalás előtti kihallgatást még az ősszel megtartják a Washington állambeli Lewis-McChord támaszponton azoknak az amerikai katonáknak az ügyében, akik a vádak szerint találomra és szórakozásból gyilkoltak afgán civileket. Öt katonát azzal vádol az amerikai hadsereg, hogy január 15. és május között többször ok nélkül tüzet nyitott afgán civilekre, és három emberrel végeztek így.

A vádirat szerint a katonák holttestek daraboltak fel és fényképeztek, valamint maguknál tartottak egy koponyát és emberi csontokat. Hét másik katona ellen azért indult eljárás, mert meg akarták akadályozni a nyomozást és összeverték egyik társukat, aki feljelentést tett.

Szakértők szerint az eljárás és a gyilkosságokról készült fotók publikálása várhatóan nagy felháborodást vált majd ki Afganisztánban. Az eljárás alá vont katonák valamennyien tagadják, hogy bűncselekményt követtek volna el, egymást azonban megvádolták. Egyelőre nem tudni, hogy a csoport tagjainál megtalált koponya és emberi csontok az általuk meggyilkolt áldozatoktól származnak-e.

Miután a fiától értesült a gyilkosságokról, a szakasz egyik katonájának apja megpróbálta értesíteni az alakulat parancsnokságát, de a bejelentése valahol elakadt. A csoport végül egy véletlennek köszönhetően bukott le.

A katonai rendészet nem a gyilkosságok, hanem hasisfogyasztás gyanúja miatt nyomozott a szakasznál. Az egyik katona vallott, amiért társai összeverték, a férfi másodszor azonban már a gyilkosságokról is beszámolt a rendészeknek.