Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szent Korona és hadihajó - különleges program a szlovén államfő férjének

Szöveg: Szűcs László | Fotó: Horváth Sztaniszláv |  2023. április 20. 12:10

A diplomáciai protokollban megszokott, hogy a hivatalos látogatásra Magyarországra érkező állam- és kormányfők házastársai részére kulturális programot szervez a vendéglátó. Ilyen, ám ezúttal mégis különleges programnak adott helyet április 19-én, szerdán a Parlament, illetve a Magyar Honvédség egyik aknamentesítő hadihajója.

Hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra Nataša Pirc Musar, Szlovénia köztársasági elnöke április 19-én, szerdán. Amíg a szlovén államfő tárgyalásokat folytatott Novák Katalin köztársasági elnökkel, a férje számára is szerveztek programot a vendéglátók.

01_HSZ2033

A diplomáciai protokollban megszokott, hogy a hivatalos látogatásra Magyaroságra érkező állam- és kormányfők házastársai részére kulturális programot szervez a vendéglátó – mondta el érdeklődésünkre dr. Kun Szabó István vezérőrnagy. A Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Igazgatóságának igazgatója hozzátette: ugyanakkor az először fordult elő, hogy a házastársi programot férfiak számára kellett megszervezniük. Éppen ezért olyan programelemeket igyekeztek összeállítani, amelyek érdekelhetik a szlovén államfő férjét. Megtudtuk azt is, hogy e különleges házastársi program lebonyolításában ezúttal a Magyar Honvédségnek is jutott szerep.

02_HSZ2141

Aleš Musar, a szlovén köztársasági elnök férje Veres István, a magyar államfő férjének kíséretében érkezett a Parlamenthez szerda délelőtt. A vendég megtekintette az országház felsőházi termét, majd a kupolacsarnokban kiállított, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár alárendeltségében található Honvéd Koronaőrség katonái által őrzött Szent Koronát, illetve a Vadászteremből nyíló erkélyről megcsodálható budai panorámát. Angol nyelvű idegenvezetéssel ismerkedhetett meg a magyar államiság jelképének történetével, illetve a törvényhozás épületének múltjával.

03_HSZ2292

A program dunai hajózással folytatódott. A magasrangú szlovén vendég az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred AM-31-es, Dunaújváros nevű aknamentesítő hajójának fedélzetéről ismerhette meg a főváros nevezetességeit, illetve természetesen magát a hadihajót is.

04_HSZ2304