Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hajdú-Bihar vármegyei győzelem a haditornán, osztrák siker a kadétkupán

Felvételi pluszpontokat kapnak a dobogós fiatalok

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Kormány Gábor |  2023. április 20. 14:14

A Balatonakarattyán szerdán véget ért 3. Nemzetközi Kadétkupa, illetve 7. Országos Haditorna Verseny döntőjének résztvevői egyaránt kiváló teljesítményt nyújtottak. A záróünnepségen Antal László dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnöke adta át a díjakat a legjobbaknak.

Idén Ausztria nyerte a nemzetközi kadétkupát, a magyar csapat a dobogóról éppen csak lemaradva a negyedik helyen végzett. A 7. Országos Haditorna Verseny döntőjében Hajdú-Bihar vármegye bizonyult a legjobbnak, a dobogó második fokára Pest vármegye fiataljai álltak, a bronzéremnek pedig Győr-Moson-Sopron vármegye csapata örülhetett.

A záróünnepségen Almási-Rab László alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Honvédelmi Nevelési Főosztály vezetője köszöntötte a kadétokat. „Remélem, hogy ez a verseny megmutatta azt, hogy a katonai sportokon keresztül nagyon jól tudjuk magunkat érezni. Úgy gondolom, aki elindult, az győztesnek nevezheti magát. Egyrészt a felkészülés alatt sok tapasztalatot szerzett, illetve új barátokra tett szert. Ha azt szeretnénk, hogy a jövő generációja minél többet tudjon meg hazája honvédelméről, akkor az ilyen versenyek mutatják nekünk a legjbb utat.” Hozzátette, mindkét megmérettetésen nagyon erősnek bizonyult a mezőny, hiszen az első és a második helyezettek között csupán két pont volt a különbség. A haditorna dobogósai az érem és a kupa mellé további jutalmat is kaptak, miután a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara plusz pontokkal jutalmazza őket a felvételi eljárás során.

20230419_KG_balatonakarattya_icc_022

A versenyszámokban kiélezett, becsületes küzdelmet láthattunk, szembetűnő volt a kadétok nagyfokú felkészültsége és győzni akarása. A négyfős csapatok kiválóan dolgoztak együtt, ha kellett torkuk szakadtából szurkoltak egymásnak – amire nagy szükség mutatkozott –, hiszen többször előfordult, hogy egy csapattag sérülése miatt valakinek kétszer is teljesítenie kellett ugyanazt a feladatot, mert csak így tudta a csapata pontlevonás nélkül folytatni a versenyt. Az elméleti tudás mellett elengedhetetlennek bizonyult az átlagon felüli állóképesség, mivel a feladatok sokrétűek voltak: kézigránát dobás, sebesült ellátás, labirintus futás, evezés, tájékozódás és ezer méteres fegyveres váltófutás. Utóbbi minden résztvevőt nagyon megterhelt, utolsó versenyszámként itt nyílott még lehetőség arra, hogy egy nagy hajrával, azt utolsó pillanatokban további értékes pontokat szerezzenek a csapatok, s így előrébb végezzenek.

 

20230419_KG_balatonakarattya_icc_029

Dr. Eleki Zoltán ezredes, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnök-helyette kérdésünkre elmondta: „Az Országos Haditorna Verseny és a Nemzetközi Kadétkupa olyan viadalok, amelyek elméleti és gyakorlati képességeket mérnek, amelyek a honvédelemhez és a katonai szolgálathoz is köthetőek. Fizikai képességeket: erő és állóképességeket, gyorsaságot, ügyességet; valamint tájékozódást terepen és elsősegélynyújtási ismereteket.” Az ezredes hangsúlyozta: az iskolák a legjobb fizikummal rendelkező diákjaikat küldik a megmérettetésre, mert a feladatok végrehajtásakor csimpaszkodni és mászni kell, és az ügyességi feladatokat is a lehető leggyorsabban kell megoldani. Az idei kadétkupa és haditorna egyik újítása volt, hogy a négyfős csapatokban – a hazai és nemzetközi mezőnyben egyaránt – minimum egy hölgynek is szerepelnie kellett.