Szent Kristóf, a harckocsizók védőszentje

Kristóf – aki a tizennégy segítő szent egyike –, a hajósok és utasaik mellett a harckocsizók védőszentje is. Azon szentek sorába tartozik, akinek létezését történetileg nem lehet egyértelműen igazolni, mégis olyan nagy tiszteletnek örvend, hogy „népszerűségében" sok, történetileg bizonyíthatóan létezett szent előtt áll.

Királyszolgálóból vértanú

Amikor Krisztust kereste, egy remete azt a tanácsot adta neki, hogy ha Jézussal akar találkozni, keresztelkedjék meg, és legyen a felebarátai szolgálatára. Kristóf megfogadta a tanácsot. Volt ott egy hatalmas folyó, melyen a zarándokok mindig csak nagy félelemmel tudtak átkelni. A remete azt ajánlotta Kristófnak, hogy hatalmas erejét itt állítsa az emberek szolgálatába, azaz, ha a folyóhoz érkezik valaki, és fél a víz sodrától, segítsen az átkelésben.

Kristóf ismételten megfogadta a tanácsot. Készített magának egy kunyhót a folyó partján, abban élt, s egy nagy botra támaszkodva sorra átvitte a folyón az utasokat.
Egy éjjel úgy hallotta, mintha a nevén szólították volna. Egy szegényes külsejű gyermek állt kunyhója előtt, és a segítségét kérte. Kristóf szívesen teljesítette kérését, már csak azért is, mert a kicsi könnyű tehernek ígérkezett hatalmas vállai számára. Amint azonban a folyó közepe felé tartott, a teher mind nehezebb lett, mintha ólmot cipelt volna. Csaknem a víz alá merült a súlya alatt, s minden erejét össze kellett szednie, hogy átérjen a túlsó partra.

Ott azután a kisfiú elmagyarázta Kristófnak a keresztség misztériumát, és azt mondta: ,,Ami a válladat nyomta, több volt, mint az egész világ. A Teremtőd volt az, akit áthoztál, én ugyanis az a Krisztus vagyok, aki a leghatalmasabb és akinek szolgálni akartál." És az isteni Gyermek jutalmul megajándékozta őt a vértanúság koszorújával. Mert Kristóf ezután fáradhatatlanul térítette az embereket Szamóban. Jó szolgálatot tett neki a botja, amely a földbe szúrva menten kizöldült. (Forrás: www.katolikus.hu)

Kristóf-kultusz a magyar hadseregben

Szent Kristóf kultuszának kialakítása a két világháború között kezdődött meg hazánkban. Igaz, ezt a II. világháborút követően igyekeztek gyökeresen kiirtani – a többi kultuszhoz hasonlóan – a Magyar Néphadseregből.

A páncélos eszközök létrejöttével kialakuló új páncélos fegyvernem egyébként már az 1920-as években előszeretettel helyezte magát Szent Kristóf oltalma alá. Több tanulmány egybehangzó állítása szerint a védőszent befogadása nem erőszakkal történt, hanem szinte „bajtársi kedélyességgel került be a köztudatba."

Mindezek mellett a páncélos katonák körében kialakult néhány olyan szokás is, amelyek Szent Kristóf jegyében születtek. Az egyik ilyen a Szent Kristóf kassza története, amelynek hagyományát a Ludovika Akadémia páncélos hallgatói teremtették meg. A pénzalapot különböző büntetési tételekkel növelték. Például, aki elkésett a tiszti étkezdéből, az a rangidős tiszt előtt köteles volt a perselybe a saját rangjának megfelelően kirótt büntetést megfizetni.

Ugyancsak büntetést fizetett az is, aki a kiképzési foglalkozásokon vétett. Feljegyzések szerint, aki a gépjárművezetői kiképzés során recsegve váltott sebességet, vagy elfelejtette az irányjelzőt használni, annak fizetnie kellett. A Szent Kristóf kasszában összegyűlt pénz fedezte a különféle közösségi programokat, de ez az összeg adta az alapját a különféle támogatásoknak is.

Virágh Béla mérnök alezredes „Katonai képességek – védőszentek" című írása szerint, Szent Kristóf kultuszához tartozott a Ludovika Akadémián használt Kristóf-domb elnevezés is. A harckocsizó képzéshez tartozó terep legmagasabb pontját illették ezzel a névvel, itt zajlott például a technikai kiképzés egyik versenye, a páncélos öttusa is. A versenyen induló végzős évfolyam résztvevői kapták a „Szent Kristóf plakettet".

Büszkék a védőszentjükre

A három alakulatnál szolgáló harckocsizók – illetve természetesen azok is, akik korábban „tankosok" voltak, ám az átszervezések következtében más fegyvernemekhez kerültek –, büszkék a Szent Kristóf kultuszra, amely egyfajta egészséges fegyvernemi szellemiséget, büszkeséget teremtett, és a harckocsizó katonák összetartozását jelképezi.

Szent Kristóf legendája a mai napig nagyon népszerű a tankosok között.

A Magyar Honvédség harckocsizó katonái minden évben, Szent Kristóf napja környékén összegyűlnek a tatai laktanyában. Az elmúlt esztendőkben hagyománnyá vált, hogy a kaszárnya udvarán emlékműként kiállított T–34-es harckocsi betontalapzatára helyezett márványtábla megkoszorúzásával emlékeznek meg a fegyvernemi napjukról. Természetesen így lesz ez idén is…

Fotó: Archív