Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szueznél akartak támadni a terroristák

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. július 10. 5:40

A Szuezi-csatornán áthaladó hajók elleni támadásokra készülő csoportot lepleztek le Egyiptomban. Az észak-afrikai ország belügyminisztériumának csütörtöki közlése szerint a sejt palesztin vezetőjét és 24 egyiptomi – többségében mérnök és technikus – bűntársát letartóztatták. Lehetséges célpontjaik között olajvezetékek is voltak.

A nemrégiben létrejött csoport tagjai azt tervezték, hogy mobiltelefonok segítségével hoznak működésbe olyan robbanószerkezeteket, amelyeket a csatornát átszelő hajók ellen vetettek volna be. Emellett az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet milicistáival dzsihádista weboldalakon kommunikálva elsajátították az autóba rejthető pokolgépek készítését is – mutatott rá a tárca közleménye.

Az őrizetbe vettek bevallották, hogy készülő akcióikhoz az anyagi hátteret részben külföldön tevékenykedő iszlám karitatív szervezetektől kapott adományokból biztosították, de egyszer kiraboltak egy ékszerüzletet is, amelynek kopt keresztény tulajdonosát meggyilkolták.