Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Találkozna a tálibok vezetőjével az amerikai különmegbízott

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. június 2. 14:40

Találkozna Mohamed Omar mollával, a tálibok vezetőjével – még az Afganisztánban harcoló amerikai erők júliusban megkezdődő létszámcsökkentése előtt – Marc Grossman, az Egyesült Államok afgán-pakisztáni különmegbízottja – jelentette június 1-jén, szerdán pakisztáni forrásra hivatkozva az AP hírügynökség.

Imtiaz Gul, az iszlámábádi Kutatási és Biztonsági Tanulmányok Központjának vezetője úgy nyilatkozott, hogy Grossman – aki Richard Holbrooke tavaly decemberi halála után vette át a különmegbízotti posztot – a múlt héten a pakisztáni fővárosban megpróbálta olyan személyekkel vagy csoportokkal felvenni a kapcsolatot, akik garantáltan elvezethetnék őt az afgán felkelők félszemű szellemi vezetőjéhez.

Az amerikai tárgyalókat tavaly egy hasonló kapcsolatfelvételi kísérlet során a pakisztáni Kvettában félrevezette egy helyi bolttulajdonos, aki a tálibok volt légügyi miniszterének, Mohamed Aktar Manszúr mollának adta ki magát. Nyugati tisztségviselők kétszer is találkoztak vele, mire fény derült a csalásra.

Az amerikaiak azonban nem tántorította el a kudarc és utóbb a tálibok több képviselőjével is tárgyaltak, s megpróbálták felvenni a kapcsolatot Katradullah Dzsámállal, a szervezet volt tájékoztatási miniszterével is. Érintkezésbe léptek más terrorista szervezetekkel is, így a Washington által hivatalosan terroristának minősített Gulbuddin Hekmatjar vezette Hezb-i-Iszlámival és a Hakkani-hálózattal is, amelyet a NATO a legveszélyesebb ellenségeként tart számon Afganisztánban.

A térségben szolgáló nyugati diplomaták úgy tudják, hogy az amerikaiak el kívánnak jutni Ibrahim Hakkanihoz, a terrorszervezet vezetője, Dzsálaluddin Hakkani fivéréhez.

A képletet bonyolítja, hogy Hekmatjar a tálibok ellensége, de ugyanakkor – gauntánamói foglyok vallomásai szerint – a legkevesebb 10 hónapig bújtatta a velük szövetséges Oszama bin Ladent, miután az al-Kaida terrorszervezet vezetőjének 2001 novemberében el kellett menekülnie Tora Bora barlangrendszeréből.

A Der Spiegel német magazin májusban arról számolt be, hogy amerikai hivatalos személyek Berlin közvetítésével kapcsolatba léptek Tajjab Agával, aki 2001-ben Omár molla személyi titkára volt. Nem tudni, hogy Aga még mindig kapcsolatban áll-e a tálibok szellemi vezetőjével, ám annyi bizonyos, hogy nem tagja a kvettai súrának, amelynek a kezében van a gyakorlati irányítást. A tálibok ugyanakkor tagadják, hogy tárgyalásokat folytattak volna akár az amerikai, akár az afgán kormány képviselőivel.