Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tanulják a robot kezelését

Szöveg: Szűcs László |  2008. január 24. 11:13

Tavaly decemberben érkezett meg az alakulathoz az a két darab tűzszerész robot, amely nagy segítséget jelenthet a katonáknak a tűzszerész munka biztonságos ellátásában. A berendezések kezelőinek kiképzése a héten kezdődött meg az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóaljnál.

Dr. Horváth Tibor mérnök alezredestől, az alakulat parancsnokának tűzszerész helyettesétől megtudtuk: eddig két robot érkezett meg a zászlóaljhoz. A kisebbik, a TELEMAX típusú tűzszerész robot kezelőinek tanfolyama január 23–25-e között zajlik. A robotot gyártó cég képviselői által tartott három napos kurzuson az a hat tűzszerész katona vesz részt, akik a későbbiekben a saját állományuk részére szervezik majd a kezelői tanfolyamokat.
A TELEMAX robot elsősorban az improvizált robbanótestek elleni tűzszerész munkát, vagyis az IED tevékenység biztonságosabbá tételét segítheti, hiszen kiválóan alkalmas épületek, repülőgépek, gépjárművek felderítésére és átvizsgálására. Irányítása pedig optikai kábellel, vagy rádióvezérléssel történhet.

1595871635
Az alig nyolcvan kilogramm súlyú robottal könnyedén átvizsgálható mindenféle gyanús csomag. De mivel úgynevezett vízlövés leadására is képes, ezért szükség esetén az EOD tevékenység során, vagyis a világháborúból visszamaradt, ám nem szállítható állapotban előkerült lőszerek és lövedékek gyújtószerkezeteinek megsemmisítésére is alkalmas.
A robotot egyébként öt kamerával szerelték fel, amelyek közül az egyik akár hőkameraként is használható – tudtuk meg Szollár Norbert főtörzsőrmestertől, az alakulat speciális tűzszerész századának rajparancsnoktól, aki maga is részt vesz a kezelők tanfolyamán.

Az ANDROS típusú, úgynevezett nehéz tűzszerész robot kiképzőinek felkészítése a jövő héten kezdődik a tűzszerész zászlóaljnál. Az alakulat parancsnoksága azt szeretné, ha a berendezés a rendszeresítési eljárás – vagyis a paraméterek bevizsgálása és a csapatpróba – után kikerülhetne Afganisztánba, a magyar PRT-kontingenshez.