Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Teljes a magyar H145M-es flotta

Lezárult a légierő fejlesztésének egy fontos szakasza

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: archív |  2021. december 3. 18:47

December 3-án, a huszadik Airbus H145M helikopter érkezésével lezárult a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program egyik fontos szakasza. Bár a Magyar Honvédség forgószárnyas képességének bővítése még korántsem ért a végéhez, a könnyű, többcélú katonai helikopterek új minőséget képviselnek itthon.

Bő fél évtizedes folyamat végére került pont pénteken Szolnokon, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison: megérkezett a huszadik H145M helikopter, így teljessé vált a típusból álló hazai arzenál. Az első sajtóhírek 2017-ben reppentek fel azt illetően, hogy a Magyar Honvédség az Airbus Helicopters által gyártott forgószárnyasok mellett döntött a kiöregedő helikopterflotta cseréjénél: ez végül 2018 júniusában vált hivatalossá, amikor is aláírták a vonatkozó szerződést a Honvédelmi Minisztérium és a cég képviselői. A megállapodás húsz H145M és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások megvásárlásáról szólt.

Az új típus először a Bakonyban végrehajtott képességbemutatón repült a magyar légtérben, még a donauwörthi gyár német színeiben. Ekkor tesztelték a típushoz tartozó HForce fegyverrendszer működését is a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterének területén. Az első két helikopter végül 2019. november 18-án érkezett meg a helikopterbázisra. Ezeket az elmúlt két év során követte a többi, méghozzá a kiképzési és logisztikai csomag részeként tartozékok, alkatrészek ezreivel, emellett pedig több mint ötven pilóta és közel száz műszaki üzemeltető szakember kapta meg a szükséges kiképzéseket a donauwürthi gyár mentorcsoportjának dolgozóitól. Utóbbi azért volt fontos, hogy a bázis állományának ne legyen szüksége külső segítségre a helikopterekhez kapcsolódó repülési, műszaki üzemeltetési és minőségbiztosítási feladatok elvégzéséhez. A típusra vonatkozó elméleti képzés során, két hét alatt mintegy 1500 oldalnyi angol tananyagot kellett megtanulniuk a katonáknak, amit szimulátoros oktatás, majd „éles” repülőkiképzés követett. A forgószárnyasok ma már éles feladatokat teljesítenek, és érkezésük óta több nemzetközi gyakorlaton is bizonyították kivételes képességeiket, magas szintű alkalmazhatóságukat. 

20211203_h145m2

A H145M-ek esetében egyetlen gépben jelenik meg a kiképzőhelikopter, a kutató-mentő helikopter és a fegyveres-tűztámogató helikopter valamennyi tulajdonsága. A magyar gépek között is egyaránt találunk csapatszállító, kutató-mentő és tűztámogató kialakítású darabot. A H145M igazi ereje sebességében és emelkedési képességében rejlik: közel 300 km/h-s sebességgel képes repülni, akár tíz fővel a fedélzetén is 6000 méteres magasságba tud emelkedni, illetve külső súlyokat, fegyverzetet is magával vihet. Érdekesség, hogy a magyar H145M-esek fedélzetén már viszonylag hamar „történelmet írtak” a katonák: Lázár Tibor őrnagy 2020. június 18-án, a 02-es oldalszámú gépből a világon elsőként ugrott ejtőernyővel a típusból. Az ugrás egyben rendszerpróba volt, amelynek során a gyakorlatban is kiderült, hogy a H145M ejtőernyős ugrásra is tökéletesen alkalmas.

Az új helikopterek érkezése és mindennapos működtetése természetesen más hozzáállást kívánt meg a katonáktól is, mint amit a korábbi típusok esetében megszoktak. Ugyanakkor gyorsan megkedvelték és az első perctől fogva igen pilótabarátnak találják a H145M-eket a hajózók. „A Mi-8-ason minden paramétert, értéket fejből kellett tudnunk és alkalmaznunk: az új helikoptereken pedig áttértünk a repülésmenedzsmentre, hiszen olyan sok mindent tud ez a helikopter, és olyan szinten »szolgálja ki« a pilótát, ami számunkra szokatlan volt. Eddig mindent mi akartuk beállítani, tartani és mindenre figyelni kellett. Most a gép képes arra, hogy mindezt leveszi a vállunkról, és a pilótának nem a helikopter vezetésére kell koncentrálnia, hanem a feladat végrehajtására” – emelte ki korábban lapunk érdeklődésére Simon Zsolt alezredes. A H145M helikopterzászlóalj megbízott parancsnoka azt is hozzátette: az itthon eddig alkalmazott típusokhoz képest sokkalta könnyebb a H145M üzemeltetése, hiszen teljesen digitális, számítógép által irányított szerkezetről van szó. „Azt kellett igazán megtanulnunk, hogy inkább vagyunk flight managerek, mint pilóták a fedélzeten. Meg kellett szokni, hogy együtt dolgozunk, együtt kormányozzuk a gépet. Ez ugyanakkor bizonyos stabilitást ad, s emiatt nagyobb szabadságom van egy feladat végrehajtásában.”

A H145M-ekben nincsenek analóg műszerek, a pilótafülke lelke a HELIONIX rendszer, minden digitálisan jelenik meg. „Meg kellett szoknunk a digitális műszereket – mondta el a honvedelem.hu-nak korábban Bagi Tamás őrnagy, a H145M típus üzemeltetéséért felelős század parancsnoka. – Analóg rendszerekről kellett átszoknunk a digitálisra, és a németországi típusátképzéskor is már nagyon sok számítógépet és diagnosztikai eszközt használtunk. Noha vizuális ellenőrzés és a rendszerellenőrzés ugyanaz, mint bármelyik eddig használt helikoptertípuson, azonban a módszerek és a szükséges eszközök változtak, finomodtak. Ezeknek a helikoptereknek az üzemeltetése a régihez viszonyítva sokkal egyszerűbb, modernebb és sokkal rövidebb a fizikai munka is egy előkészítés, egy hibafeltárás, vagy egy hibafolyamat végigkísérése során.” „A hagyományos, analóg kerek műszer mutatóit szoktuk meg: ha odanéztél, és jó helyen álltak a mutatók, minden rendben volt. Én például a sebességmérő kijelzését szoktam meg nehezen: amikor kicsi volt a sebességem és gyorsítani kellett, elkezdtem csökkenteni a sebességet, mert valahogy úgy éreztem, hogy mozog a kijelző. Hetekbe telt, mire »átállt« az agyam és a kezem, meg kellett tanítani saját magamat a helyes mozdulatokra” – mondta Simon alezredes, aki ugyanakkor körülbelül ötven óra után már magabiztosan kezelte a helikoptert, és nagyjából ennek duplája után teljesen komfortosan is érezte magát a pilótaülésben.

H145M helikopter infografika03

A huszadik H145M helikopter átvételével és hazatérésével lezárult a hazai modern katonai forgószárnyas képesség fejlesztésének egy fontos szakasza. A munka azonban nem ért véget: innentől az Airbus H225M közepes, többcélú helikopterekből álló flotta kialakítása van soron.

Kapcsolódó cikkek