Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Titkos CIA-küldetést hajtott végre az Iránban „lelőtt” amerikai drón

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. december 8. 8:20

A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) tikos küldetéseire szokták használni az olyan pilóta nélküli, lopakodó repülőgépeket, amelyekből egyet az Egyesült Államok Iránban „elveszített” – közölte december 6-án, kedden amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a The Washington Post.

Az RQ-170-es a CIA-flotta egyik legérzékenyebb, az ellenség védelmének megkerülésére tervezett felderítő eszköze. A lelőtt drón küldetését hivatalosan nem fedték fel; a lap is csak arra mutatott rá, hogy amerikai hírszerzés szerint Irán nukleáris fegyver kifejlesztésére törekszik és mind Irakban, mind Afganisztánban támogatja a nyugati koalícióval szemben harcoló erőket. 

A CIA radarjel-elnyelő borítással ellátott, denevérszárnyú RQ-170-eseket vetett be az olyan kényes célpontok megfigyelésére, mint amilyen Oszama bin Laden búvóhelye volt Pakisztánban. A terroristavezérrel május elején az amerikai haditengerészet SEAL kommandója végzett.
Az Afganisztánban harcoló nemzetközi erők (ISAF) korábban kiadott közleményéből nem derült ki, hogy a pilóta nélküli gépet az amerikai hadsereg, vagy a CIA üzemeltette-e. A dokumentum szerint az irányítók „elvesztették az ellenőrzést" a drón felett, amely „Nyugat-Afganisztán" felett teljesített feladatot. Szakértők már a kommüniké kiadásakor feszegetni kezdték, hogy mi szükség volt egy ilyen fejlett technológiájú megfigyelőeszközt bevetni állítólag Afganisztán légterében.

A pilóta nélküli amerikai kisrepülőgép, amelynek lelövéséről vasárnap adott hírt az iráni média, mélyen behatolt Irán légterébe – közölte szerdán a teheráni rádió.

A közlés szerint az RQ-170 típusú drónt Kasmar város fölött észlelte az iráni légvédelem, mintegy 225 kilométernyire az afgán határtól. A vasárnapi bejelentés nem tért ki arra, mikor lőtték le a kisrepülőgépet.

Az amerikai hadsereg akkori tájékoztatása szerint a drón „lezuhant", miután éveken át végzett felderítő repüléseket Irán fölött egy afganisztáni támaszpontról felszállva.

Szerdán Washingtonban bejelentették, hogy a szóban forgó repülőgépnek a betáplált programja szerint automatikusan vissza kellett volna térnie kiindulási pontjára, még akkor is, ha megszakadt vele a kapcsolat. Emiatt az amerikai fél valószínűbbnek tartja a meghibásodást, mint azt, hogy a drónt az iráni légvédelem lőtte le.

Az afganisztáni NATO-misszión belül azt feltételezik, hogy a teheráni közlés alighanem egy fegyverek nélkül felszállt felderítő gépre vonatkozik, amely a múlt hét végén tűnt el Nyugat-Afganisztán fölött. A misszió nem közölte az eltűnt gép típusát.