Tizenkét hadnagy érkezett a Bocskai dandárhoz
Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy | 2011. augusztus 30. 14:39A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen most végzett tiszteket ünnepélyes dandársorakozón mutatták be az MH 5. Bocskai István Lövészdandár állományának augusztus 29-én, hétfőn. A pályakezdő hadnagyok a Bocskai dandár debreceni, hódmezővásárhelyi és hajdúhadházi helyőrségeiben, szakaszparancsnoki beosztásban kezdhetik meg katonai pályafutásukat.
A fiatal tisztek egész héten új ismeretekkel gazdagodnak: többek között személyügyi és pénzügyi, munka- és környezetvédelmi, jogi tájékoztatást kapnak. Emellett tájékozódnak a 24 órás őr- és ügyeleti szolgálatok rendszeréről, a kiképzési feladatokról és azok tervezésének, szervezésének rendszeréről.
A pályakezdő tisztek a Kossuth laktanya bemutatását és a csapatmúzeum meglátogatását követően megismerkednek Debrecen nevezetességeivel, majd ellátogatnak a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázisra és Hódmezővásárhelyre is.
A pályakezdő hadnagyok névsora: Luxeder Anna, Erdélyi Ádám, Galambos Péter, Lévai Roland,
Kocsi János Gyula, Piedl István János, Hargitai Konrád, Marsó Ferenc Csaba, Herczeg Ákos,
Horváth Tamás, Farkas Gergely, Betlen Zoltán.