Tizenkét véres ütközet az Isonzó mentén
Szöveg: Szűcs László | 2011. március 9. 7:39Egyéb, más történelmi évfordulók mellett március 9. arról is nevezetes, hogy 1916-ban ezen a napon a kezdődött el az ötödik isonzói csata, amelynek során az olasz hadsereg nagy erejű támadást indított az osztrák–magyar csapatok ellen. A 95 esztendővel ezelőtt indult offenzívát végül március 17-re sikerült megállítaniuk a Monarchia seregeinek.
Az első világháború során Olaszország 1915. május 23-án üzent hadat az Osztrák-Magyar Monarchiának. Az olaszok célja az volt, hogy benyomuljanak azokra a területekre, amelyeket az 1915. április 26-án megkötött londoni egyezmény garantált az ország számára. Az olasz seregek a Júlia-Alpokban és az Isonzó folyónál indították meg fő támadásukat. Az eredeti haditerv az volt, hogy a folyó átlépése után a támadó erők kettéoszlanak, az egyik hadtest Karintia, a másik pedig Trieszt felé vonul. Az olasz támadás azonban 1915. június 23-án elakadt az Isonzó folyónál, mivel a Monarchia a Balkánról és a keleti frontról csapatokat vezényelt a térségbe. Az ekkor kezdődő ütközet az I. isonzói csata néven vonult be a történelembe, amelyet 1917. novemberéig még tizenegy követett.
A harcok 1916-ban is folytatódtak. Az ötödik isonzói csata névre keresztelt összecsapás éppen 95 esztendővel ezelőtt, 1916. március 9-én vette kezdetét. Nagy erejű támadásukkal az olaszoknak sikerült elfoglalniuk Görzöt (Goriziát), ám hadi sikerüket nem tudták hosszútávon kihasználni, mivel a Monarchia hadereje Trentino térségében váratlan ellencsapást mért az olasz védőállásokra és előrenyomulásba kezdett. Ez volt az úgynevezett asiagoi csata, amelynek során az olaszok kénytelenek voltak leállítani az isonzói offenzívát, s erőiket az Alpok térségébe átcsoportosítani. Az ötödik isonzói csata március 17-én ért véget, Görzöt a Monarchia csapatai március végére visszafoglalták.
Ennek az lett a következménye, hogy a Monarchia hadvezetése – a keleti front megszűnése után a területre érkező német csapatokkal megerősödve – októberben átfogó támadást indított az olasz fronton. A caporettói áttörés során az előrenyomuló monarchiabeli és német csapatokat az olaszok nem tudták megállítani, így visszavonultak a Piave folyóig. A caporettói áttörés – a tizenkettedik isonzói csata – teljes győzelmet hozott a Monarchia számára. Ezt követően az isonzói frontszakasz stratégiai jelentősége megszűnt.
| |
| |
| |
Fotó: Tőrös István és Archív