Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több száz gránát a szántóföldön

Szöveg: Szűcs László |  2009. október 26. 13:31

A 43. héten, azaz október 19–25-e között 34 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül tizenegy esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

Szalay Attila zászlós, az alakulat kiképző tiszthelyettese a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 1995 bejelentést kaptak.

Az elmúlt héten, három napon keresztül dolgoztak a Magyar Honvédség tűzszerészei Veszprém megyében, Pápa és Mátyusháza között. A bejelentés szerint ugyanis a szántóföldön, mezőgazdasági munkálatok közben kilenc darab, feltételezhetően a második világháborúból visszamaradt gránátot találtak a munkások. Az október 19-én Strak Vince törzsőrmester vezetésével helyszínre érkező járőr a terület átvizsgálása során összesen 237 darab 75 milliméteres páncéltörő gránátot talált, illetve egy 15 milliméteres repeszlőszer is előkerült. A munkát a tűzszerészek másnap folytatták, ekkor újabb 242 darab 75 milliméteres gránátot találtak. A terület átvizsgálását és feltárását a tűzszerészek október 21-én fejezték be, ekkor a Szalay Attila zászlós vezette járőr még 63 darab 75 milliméteres gránátot és 170 darab üres, azaz robbanószer és gyújtószerkezet nélküli gránátot talált. A veszélyes szerkezeteket a tűzszerészek egy ideiglenes gyűjtőbe szállították, megsemmisítésükről később intézkednek. (Fényképünk október 20-án készült.)

 

Október 20-án a Győr-Moson-Sopron megyei Fertőszentmiklósról érkezetett a bejelentés a tűzszerész ügyeletre, hogy a horgásztó közelében egy kézigránátot találtak az arra járók. A helyszínre küldött járőr – Lakatos Sándor törzsőrmester vezetésével – megállapította, hogy egy amerikai gyártmányú. MK2 típusú védő kézigránát került elő, amely Magyarországon viszonylag ritkaságnak számított. A szerkezetet a tűzszerészek a közelben kijelölt helyen megsemmisítették.

Ugyancsak október 20-án a Somogy megyébe, a 68-as számú főút Marcali és Bize közötti szakaszára kellett kivonulniuk a tűzszerészeknek, mivel az út mellett, a vízelvezető árok tisztítása közben öt darab, német gyártmányú 81 milliméteres aknagránátot találtak. A veszélyes szerkezeteket a Hadházi Sándor zászlós vezette tűzszerész járőr a közelben kijelölt helyen semmisítette meg.

Október 21-én a főváros XVI. kerületében, a Gazdaság úton, a Fővárosi Csatornázási Művek munkatársai, csatornaépítési munkálatok közben bukkantak két darab, a második világháborúból visszamaradt gránátra. A helyszínre érkező tűzszerész járőr – Érsek János törzsőrmester vezetésével – megállapította, hogy 88 milliméteres páncéltörő gránátok kerültek elő, amelyek azonban nem voltak kilőve, így azokat biztonságosan a központi gyűjtőbe lehetett szállítani.