Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Toborzók a Repülőkórházban

Szöveg: MH Egészségügyi Központ | Fotó: a központ felvételei |  2022. július 14. 17:12

A tábori kihelyezési hét programjának részeként Kecskeméten, az MH Egészségügyi Központ Repülőorvosi Alkamasságvizsgáló és Gyógyító Intézetben - mint a katonai toborzás szempontjából kiemelt fontosságú szervezetnél - jártak csapatlátogatáson az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) 2. és 5. Hadkiegészítő és Toborzó Központjának munkatársai.

toborzók_EK_2

A törzsfelkészítésnek a repülő-hajózó, valamint a repülő-műszaki állomány feltöltésének prioritása adott aktualitást. Az intézménybe érkező toborzóknak Wachtelné Vincze Erika alezredes beszélt az általános katonai alkalmasságvizsgálatok aktualitásairól, majd dr. Kuti Norbert alezredes, a Repülőorvosi Bizottság elnöke adott részletes tájékoztatást a repülőorvosi alkalmasság vizsgálatok elméletéről, menetéről és céljairól.

Ezt követően a látogatók gyakorlati foglalkozáson ismerhették meg a magassági élettani kamra - azaz a barokamra - működését és jelentőségét, valamint - Juhász Ákos pszichológus segítségével - a másik kritikus fontosságú terület, a repülőorvosi pszichológiai labor eszközeit, tesztrendszereit.

„A szakmai ismeretbővítés, a toborzási folyamat szervezeteinek tevékénységének, céljainak, lehetőségeinek és korlátainak kölcsönös ismerete elengethetelen a sikeres és hatékony együttműködéshez"- hangzott el a látogatás során.

toborzók_EK