Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Toborzók, kadétok és rendezvényszervezők

Az elmúlt hét kiemelt cikkei

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. december 14. 7:14

Összeállításunkban az elmúlt hét kiemelt cikkeit olvashatják.

Így toborzunk mi

„Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje…” - dúdolja ugye mindenki magában a folytatást és közben talán arra gondol: milyen egyszerű is lehetett így a toborzó tevékenység. Vajon hogyan is működik, működhet hatékonyan a toborzás 2021-ben, tettük fel egyszerre a kérdést Csatári Zsanett századosnak, a veszprémi toborzóiroda vezetőjének és Soós Gyula alezredesnek, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Központ parancsnokának.

A teljes cikk itt érhető el.

cikk_1


„Amikor szükség volt a kadétokra, akkor ott voltak és segítettek”


A Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskola és Technikum a kezdetek óta részt vesz a Honvéd Kadét Programban. Az azóta megszerzett tapasztalatokról, illetve a honvédelmi nevelésről beszélgettünk Balogh Zsolt tartalékos alezredes, szakoktató és képzési szakértővel, valamint Csordás Katalinnal, az iskola igazgatójával.

A teljes cikk itt érhető el.

cikk_2


„Ha önök itt vannak, akkor tudjuk, hogy rend van”


A közelmúltban ünnepelte hatvanadik születésnapját Koncz Sándor ezredes, a Protokoll, Delegációs és Rendezvénybiztosító Igazgatóság igazgatója, akit ezen alkalomból Benkő Tibor honvédelmi miniszter is felköszöntött. Katonai pályájáról beszélgettünk vele.

A teljes cikk itt érhető el.

cikk_3
Címkékhonvédelem