Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tragédiát okozott volna a robbanás és a tűz

Szöveg: Szűcs László |  2012. július 10. 16:26

Szerencsére sikerült hatástalanítaniuk az MH Tartományi Újjáépítési Csoport és az afgán biztonsági erők tűzszerészeinek azt a robbanószerkezetet, amelyet egy üzemanyaggal megtöltött tartálykocsira helyeztek ismeretlenek az elmúlt hétvégén Pol-e Khumriban, a magyar tábor közelében. Így nem történt katasztrófa, pedig a tartálykocsiban tizenhatezer liter benzin volt…

Nagyon komoly katasztrófát sikerült megakadályozniuk a tűzszerészeknek – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Szél Szilveszter okleveles mérnök hadnagy. Az MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ (MH GAVIK) MH Vegyi-, Nukleárisbaleset-elhárítási Operatív Osztályának mérnök tisztje hozzátette: a pokolgép robbanásának következtében megsérült volna a tartály is.

1595938554
A magas légnyomás és hőmérséklet hatására pedig a benzin egy része – szaknyelven fogalmazva – gőzfázisba került volna, a maradék pedig folyékony halmazállapotban szennyezte volna a környezetet. Ráadásul a levegő oxigéntartalmával megfelelő elegyet alkotó benzingőz szinte azonnal berobbant volna, újabb komoly veszélyt okozva. A tartályból kikerült üzemanyag pedig azonnal meggyulladt volna, további másodlagos tüzeket okozva az épületekben, tereptárgyakban, gyúlékony anyagokban.

Márpedig egy ilyen robbanás és tűz nagyon veszélyes – tette hozzá Szél hadnagy, hiszen a különféle kőolajszármazékok 600–800 Celsius-fokon is éghetnek. A robbanás ereje miatt pedig a 90–100 méteres sugarú körben tartózkodók szinte biztosan életüket vesztik. A 160–180 méteren belül lévők súlyos – elsősorban dobhártya-szakadásos –, míg a 300–320 méteres sugarú körön belül állók könnyebb sérüléseket szenvedtek volna. Nem is beszélve a repeszhatásról, amely ugyancsak jelentős sérülésforrás lehet egy szétrobbanó tartálykocsinál.

Ráadásul az üzemanyagtüzek oltása is nehéz – húzta alá az MH GAVIK tisztje. A közvetlen vízsugárral történő oltás nem hatásos, mivel a kőolajszármazékok sűrűsége kisebb a víznél, így csak azt érnék el, hogy az égő „benzinszigetek" a víz tetejére úszva lángolnának tovább. Ilyen esetben a legcélszerűbb úgynevezett száraz oltóanyagokkal, azaz porral, habbal vagy szén-dioxiddal oltani.

(Archív felvételeinken Afganisztánban felgyújtott tartálykocsik láthatóak.)