Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb amerikai dróntámadás Pakisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. május 6. 18:49

A pakisztáni Mirámsáh körzetében támadott célpontokat egy pilóta nélküli amerikai repülőgép (drón), s a helyi hatóságok május 5-i, szombati bejelentése szerint a csapásban legalább hat lázadó fegyveres halt meg.

A pakisztáni biztonsági források szerint a távirányított repülőgép két rakétát lőtt ki a tálibok és az al-Kaida fegyveresei fellegvárának számító Észak-Vazirisztánban, a törzsi területek legjelentősebb városától, Mirámsáhtól 70 kilométerre nyugatra lévő egyik bázisra, az afgán határ körzetében.

A helyi Urdu TV beszámolója szerint a csapásban legalább tízen haltak meg, s a rakéták kilövését követően a körzet felett négy drón is körözött a levegőben.

Az Egyesült Államok rövidebb szünet után január elején újította fel a pilóta nélküli repülőgépek bevetését. A leállás oka az volt, hogy tavaly november végén a NATO harci gépei tévedésből légicsapást mértek két pakisztáni őrhelyre, és kioltották 24 pakisztáni katona életét.

Az év eleje óta ez már a 12. amerikai dróntámadás volt, s ezekben a csapásokban csaknem száz ember vesztette életét.

CímkékNATOrakéta