Újabb hét ösztöndíjas kezdheti meg tanulmányait hazánkban
Szöveg: kormany.hu | 2011. március 20. 6:26Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) a 2006-os megalakulása óta kiemelten kezeli az afgán oktatásügy támogatását. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a PRT hathatós közreműködésével 2011-ben is aktívan részt vesz ebben magyarországi ösztöndíjak szervezésével.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) elkészítette a 2011–2012 évre szóló oktatási, tudományos és kulturális munkatervet. Az ebben foglalt ösztöndíjakat az afgán partnereikkel történt előzetes egyeztetés alapján fogalmazták meg, annak tartalma összecseng Karzai elnök budapesti tárgyalásainak eredményével.
A tervek szerinti felvételi eljárás lefolytatása érdekében a PRT CIMIC (civil-katonai kapcsolatok) oktatásért felelős tisztjének hosszas előkészítő munkája és egyeztetése után egy kéttagú delegáció utazott március 9-én Pol-e Khomri-ba. A csoport vezetője, Ladányi Éva a NEFMI szakmai főtanácsadója volt, akit elkísért dr. Kobolka István, a Pécsi Tudományegyetem Védelmi Kutatások Központ igazgatója.
Az ösztöndíj megszerzésének – a sikeres felvételi vizsgán túl – szigorú feltételei vannak: legalább 70 százalékos érettségi eredmény, 18 és 25 év közötti életkor, angol nyelvtudás. A jelentkezők közül ennek kilencvenhárman feleltek meg. Ők írhatták meg a Magyarországon összeállított írásbeli tételsort, amely matematika, fizika, biológia, valamint kémia tantárgyak szerint tartalmazott kérdéseket a hazai felsőoktatás elvárásaihoz igazodva.
A pályázók közül a dolgozatok kijavítása után, a húsz legjobban teljesítő vett részt a szóbeli elbeszélgetésen. Végül két lányt és öt fiút választottak ki. A fiatalok alapos egészségügyi vizsgálat és magyar nyelvi felkészítés után kezdhetik meg tanulmányaikat valamelyik magyar felsőoktatási intézményben mérnök, orvos, tanár és mezőgazdasági szakon.
Kép és szöveg: PRT-szóvivő