Halottak és sebesültek tízezrei Irakban

Emellett azonban már a támadás előtt világosan látszott az, hogy a háború oka – ha csak áttételesen is – a 2001. szeptember 11-i terrorcselekmények után kezdődött nemzetközi terrorellenes harc Afganisztán melletti újabb frontjának megnyitása, mivel felmerült annak a lehetősége, hogy Szaddam Husszein támogatja az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet.

A támadás előtt két nappal, 2003. március 18-án George W. Bush 48 órás ultimátumot adott Szaddam Husszeinnek. Az elnök beszédében világosan fogalmazott: „az Egyesült Államoknak szuverén joga, hogy erőt alkalmazzon nemzetbiztonsága védelmében. […] Mivel az ENSZ Biztonsági Tanácsa képtelen volt felnőni kötelezettségeihez, majd mi felnövünk a sajátunkéhoz."

Az ultimátum lejárta után Bush kiadta a parancsot a floridai Tampában lévő Központi Parancsnokság parancsnokának, a négycsillagos Tommy Franks tábornoknak az Iraki Szabadság Hadművelet megkezdésére.

A támadás napján, 2003. március 20-án közel 310 ezer katona állt készenlétben az iraki határon. A legnagyobb erővel természetesen az Amerikai Egyesült Államok vett részt a háborúra készülő koalícióban: március elején már 281 ezer katona és tengerészgyalogos tartózkodott a térségben. Nagy-Britannia mintegy két szárazföldi hadosztálynyi erővel és repülőgép-hordozóval, azaz körülbelül 45 ezer katonával vett részt az Iraki Szabadság Hadműveletben, Ausztrália 2000, Lengyelország 200, Románia 300, Szlovákia 75, Ukrajna 500 katonát vezényelt a Közel-Keletre, míg Dánia 140 fős egészségügyi alegységet irányított át Irakba.

Hivatalos és valódi célok

A háború hivatalos céljaként Donald Rumsfeld, az USA védelmi minisztere a tömegpusztító fegyverek megtalálását és megsemmisítését, valamint a terroristák elfogását nevezte meg még a hadművelet megindulása előtt. Emellett természetesen Szaddam Husszein rendszerének megdöntése, valamint az iraki demokrácia megteremtése is szerepelt a fő célok között.

A kritikusok azonban azt mondják, a háború megindításának valódi oka az volt, hogy az Egyesült Államok irányítása alá tudja vonni az iraki szénhidrogén-forrásokat.

Az eredeti terv szerint a támadáskor a térség nyolc országában telepített erők nagy és igen erős, de szelektált légi csapásokat mérnek a légvédelem, az állami és Baath párt vezetési központjaira, a gyanús tömegpusztító fegyverekre, rakétákra, a rakétaindítókra, a Köztársasági Gárda és a szárazföldi csapatok vezetési pontjaira.

A terveket aztán a török parlament döntése értelmében át kellett dolgozni. Törökország ugyanis megtiltotta, hogy területéről szárazföldi alakulatok támadják Irakot.

Ez érzékenyen érintette a koalíciós csapatokat, hiszen az eredeti elképzelés szerint Törökországból mintegy 62 ezer katonából álló szárazföldi erő indított volna támadást Irak ellen.

George W. Bush támadási parancsa után Iraki Szabadság Hadművelet úgynevezett korai fázisában (2003. március 20-án) az amerikai légierő F–117A típusú lopakodó vadászbombázói bunkerromboló bombákat dobtak le az előre meghatározott célpontokra, a közelben állomásozó hadihajókról pedig 40 darab, Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgéppel mértek csapásokat. A célok között szerepelt Szaddám Husszein és az ország vezetésének utolsó ismert tartózkodási helyére. Az irakiak válaszként 14 Scud rakétát indítottak a kuvaiti és határ melletti területekre, az előremozgást megkezdő szövetséges szárazföldi csapatokra, amelyek a bombázásokkal egy időben benyomultak Irak területére.

Március 21-én aztán elkezdődött a terv szerinti légi hadművelet első fázisa. Megérkeztek a nagy-britanniai Fairfordból a B–52-sek, s bekapcsolódtak a támadásba a térségben települt repülő fegyvernemek kijelölt kötelékei is, amelyek összességében több száz célpontra mértek célzott csapásokat. Mindez óriási károkat okozott Irak infrastruktúrájában, de a lélektani hatás is óriási volt.

Eközben 101. hadosztály tengerészgyalogosai délkeletről, a harcokba bevont kurd fegyveresek pedig északról érték el az iraki fővárost.

A hadművelet huszonegyedik napján – április 9-én – az amerikaiak elfoglalták az elnöki palotát és a központban ledöntötték Szaddám Husszein hatméteres szobrát. Emellett ráleltek 20, szarinnal és mustárgázzal megtöltött, indításra kész rakétára is. Ezalatt természetesen a déli országrészben is folytatódtak a harcok, például a britek bevették Basra-t.

Gerillaháború nagy veszteségekkel

Bár 2003 májusára az iraki reguláris hadsereget valóban szétverték, a koalíciós erők egyre erősebb ellenállást tapasztaltak a szunnita háromszögnek nevezett területen. Az ország kormánya összeomlott, és Irakban káosz uralkodott, az állami épületeket, múzeumokat, katonai raktárakat kifosztották. A Pentagon becslése szerint 250 ezer tonna hadianyagot vittek el az iraki lázadók, mellyel az ellenállást folytatni tudták.

Az ellenállást csak a 2007-es az amerikai csapaterősítés tudta megtörni, az országba vezényelt 30 ezer amerikai katona segítségével sikerült elérni, hogy egyre kevesebb támadás érte a szövetséges alakulatokat.
A helyzet viszonylagos konszolidálódása után, Barack Obama elnök terveinek megfelelően megkezdődött az amerikai csapatok kivonása Irakból. 2010. augusztus 20-án az utolsó harcoló alakulat is elhagyta a sivatagi országot. Bár jelenleg is 56 ezer amerikai katona állomásozik Irakban, az ő feladatuk már csak a nemzeti haderő kiképzése. Ráadásul Barack Obama amerikai elnök szerint, 2012. január 1-jén ők is távoznak az országból.

A második öbölháború áldozatainak számáról a mai napig eltérő adatok kerültek napvilágra. Amit biztosan lehet tudni, hogy 2009. június 28-ig 4318 amerikai katona vesztette életét Irakban, a sebesültek száma pedig meghaladta a 12 ezer főt. A koalíció több országa is szenvedett veszteséget a harcok során. Például a britek 169 katonája esett el, a Magyar Honvédség pedig egy katonáját – Nagy Richárd tizedest, posztumusz hadnagyot – vesztette el Irakban. Az iraki hadsereg halottainak számát a Pentagon 30 ezerre teszi, míg a civil áldozatok számát 150 ezer fő körül valószínűsítik.

Fotó: Archív