Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb palesztin támadássorozat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. március 21. 11:51

Újabb támadások érték Izrael déli részét vasárnap a Hamász palesztin radikális szervezet ellenőrzése alatt álló Gázai övezetből. Szombaton több mint 50 aknagránátot lőttek ki a területről. Izraeli határőrök lelőttek két fiatal palesztint az övezet határán, mert gyanújuk szerint pokolgépet akartak elhelyezni a határtérségben.

A szombati támadássorozat volt a legintenzívebb azóta, hogy Izrael két évvel ezelőtt egy nagy offenzívát hajtott végre a palesztin szélsőségesek ellen a Gázai övezetben. A három hétig tartó és 1400 palesztin halálát okozó offenzíva után gyakorlatilag tűzszünet volt a palesztin fegyveresek és az izraeli hadsereg között, azt csak szórványosan zavarták meg támadások és ellencsapások. Izrael azt állítja, hogy a Hamász közben feltöltötte az akkor jórészt megsemmisített fegyverarzenálját, és ennek birtokában az utóbbi hetekben ismét nagy intenzitással támadta rakétákkal és aknagránátokkal Izrael általa elérhető déli részét.

Vasárnap két rakéta csapódott be izraeli területen, de egyik sem szedett áldozatot vagy okozott anyagi kárt – közölte egy katonai szóvivő. A Hamásszal szövetséges Népi Ellenállás Bizottságai szervezet az egyikről azt állította, hogy embereinek tette volt. A másikat – amely Askelón városában csapódott be – egyelőre nem vállalta magára semmilyen szervezet.

A szombati aknatámadásokat a Hamász katonai szárnya, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok indította, megbosszulva ezzel két emberének megölését.

A gázai egészségügyi minisztérium szóvivője közölte, hogy palesztin mentők elhozták az övezet határtérségéből két 17 éves palesztin holttestét. Szombat éjjel lőtték le őket határőrök, akik azt állítják, hogy látták, amint a két palesztin kúszik a határ felé a tiltott ütközőövezetben, és vélhetően pokolgép van náluk. Megállásra szólították fel őket, de ennek nem tettek eleget.

Az ehhez hasonló esetek rendszeresen előfordulnak az övezet határán.

Izrael ENSZ-nagykövete panaszlevelet írt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak, valamint a Biztonsági Tanácsnak, és követelte, hogy ítéljék el az országa elleni rakéta- és aknatámadásokat.