Újabb tömegsír Boszniában
Szöveg: MTI/honvedelem.hu | 2008. december 8. 6:57Újabb tömegsírt fedeztek fel Boszniában, benne olyan civilek tetemeivel, akiket a boszniai háborúban (1992-95) öltek meg.
Tizenhat boszniai horvát és bosnyák polgári személy földi maradványait találták meg törvényszéki orvos szakértők a Bosznia északi részén, Bosanski Samac város közelében feltárt sírban – jelentette be vasárnap Marko Jurisic, a boszniai háborúban eltűnt személyek felkutatására létrehozott boszniai bizottság tagja. Mindnyájukkal egyetlen boszniai szerb katona, egy bizonyos Slobodan Mijkovic végzett a háború elején, “megtorlásul" egy bajtársának haláláért – tette hozzá.
A délszláv háborúkban elkövetett háborús bűncselekmények ügyeiben eljáró hágai Nemzetközi Törvényszék vádat emelt később Mijkovic ellen. A vádlott meghalt (1998-ban), mielőtt ítélet született volna bűnperében.
Több mint 16 ezer bosnyákot és muzulmánt űztek el Bosanski Samacból 1992 és 1995 között, sokat pedig a boszniai szerbek által létesített fogolytáborokba hurcoltak, ahol gyakori volt a gyilkosság, a kínzás és a nemi erőszak. A háború végére csak 300 horvát és bosnyák maradt a településen.
A hágai törvényszék vétkesnek találta a városban és környékén elkövetett háborús bűnökben Blagoje Simicet, Bosanski Samac háború alatti polgármesterét, és 15 évi börtönbüntetésre ítélte 2006-ban.